Granasztói: A népszavazás tragédia volt a magyar politikai elitnek
Granasztói György egyetemi tanár szerint Románia és Szlovákia európai uniós tagságának szükséges következménye, hogy az ott élő magyarok bizonyos mértékben elfordulnak a magyar belpolitikától.
Dátum: 2007-06-12 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:22.844547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legelemibb problémákat ez Európai Unióval kell rendezni, Magyarország szerepe csökkent - mondta az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.
Granasztói György úgy vélekedett, hogy a mai ellenzék érzékenyebb a határon túli magyarok problémái iránt, ami a december 5-ei népszavazásból is következik.
A népszavazás egy tragédia volt a magyar politikai elit számára, amelynek kelepcéjéből egyik párt sem tudott kilépni - tette hozzá.
Az Európai Unió bővítésével összefüggésben az egyetemi tanár úgy vélekedett, hogy talán még Horvátország és Szerbia a közösség tagja lesz, de Ukrajna és Törökország valószínűleg nem.
Granasztói György szerint Magyarország akkor is részesül az unió kedvező hatásaiból, ha ez a mindennapokban nem is érezhető, hiszen gazdaságunk és jogrendszerünk egyre inkább idomul a nyugatihoz.
InfoRádió - fidesz.hu