Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ORTT-bírság: ellenséges, támadó hangulat a Nap-keltében

Félmillió forintra bírságolta a Magyar Televíziót (MTV) a médiahatóság az adó reggeli műsorának egy január eleji interjúja miatt - derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) közelmúltban meghozott határozatából.


Dátum: 2007-06-12 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:27.101031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közszolgálati médium Nap-kelte Kereszttűz című adásában Morvai Krisztina büntetőjogásszal, az október 23-i eseményeket vizsgáló alternatív bizottság társelnökével, az ELTE Büntetőjogi Tanszékének docensével folytatott beszélgetés több kérdését és riporteri közlését "különösen problematikusnak" ítélte a testület. Az ORTT-nek az MTI-hez eljutott határozata szerint az interjú idején a stúdióban "jól kitapintható" volt "az ellenséges, támadó hangulat".

A vendégnek egy napilap publicisztikájára adott reakciójával kapcsolatban az ORTT arra az álláspontra helyezkedett, "kétségtelen, hogy Morvai válaszlevelének létezik antiszemita olvasata, hiszen Izrael negatív kontextusban történő szerepeltetése, valamint a saját származásának említése felvetheti a vallási, faji alapú képzettársításokat". "A moderátornak kötelessége, hogy rákérdezzen szándékaira, ugyanakkor az ítélkezés, véleményalkotás, illetve a néző befolyásolása nem tartozik a feladatai közé" - folytatódik a szöveg.

"A kommunikátorok kérdezési módszere pár perc alatt komoly változáson ment keresztül, hiszen a Kereszttűz korábbi vendége, Kóka János még teljesen más elbánásban részesült" - olvasható néhány bekezdéssel lejjebb a határozatban, amely szerint a gazdasági minisztertől "udvarias hangnemben próbáltak meg információt gyűjteni".

A médiahatóság szerint a műsorvezető szerepe, hogy a vitát kérdéseivel elősegítse, illetve semleges hallgatóként kiegyensúlyozza a beszélgetést. Ehelyett - miközben a másik két kérdező - egyazon álláspontot képviselt, "a műsorszolgáltatót a műsorban megjelenítő, képviselő műsorvezető" hozzájuk csatlakozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek