Eredményes szerb razzia a Szandzsákban
Mintegy tízezer darab elrejtett lőszert és robbanóanyagot talált a rendőrség a muzulmánok lakta dél-szerbiai Szandzsákban, a hatóságok feltételezése szerint a hadianyagot iszlám szélsőségesek terrorcselekmények elkövetésére akarták felhasználni - adta hírül kedden a belgrádi sajtó.
Dátum: 2007-06-12 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:29.336668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerb lapok Dragan Jocic belügyminisztert idézve számoltak be arról, hogy a rendőrség Novi Pazar, Tutin és Sjenica települések környékén foglalta le a hordókba rejtett, elásott lőszereket, valamint tizenöt kilogrammnyi robbanóelegyet. A miniszter szerint a fegyverek Szerbia szomszédos, ENSZ-igazgatás alatt álló, szintén muzulmán többségű déli tartományából, Koszovóból származnak, a szélsőségesek pedig Novi Pazarban több merényletet - köztük egy rendőrőrs elleni támadást - akartak velük végrehajtani.
A szerb rendőrség márciusban elfogott hat vahhábita vallomásából nyert információk alapján kezdett a fegyverek után kutakodni. A szunnita iszlám e szélsőséges ágának követői pár éve jelentek meg Dél-Szerbiában, s ma már több ezerre teszik a számukat. Belgrádi sajtójelentések rendszeresen beszámolnak erőszakos terjeszkedésükről, a terrorista szervezetekhez fűződő feltételezett kapcsolataikról. A bigottságig puritán vallási irányzat követői tavaly nyáron megakadályozták egy belgrádi rockegyüttes Novi Pazarba tervezett koncertjét, ősszel pedig lövöldözésig fajuló incidenst provokáltak a szandzsáki székhely egyik dzsámijánál.
A szerint hatóságok az elmúlt hónapokban a vallási irányzat tizenegy feltételezett tagját vették őrizetbe, vahhábitáknak tulajdonított terrorcselekmény eddig azonban nem történt a Szandzsákban.
MTI - fidesz.hu