Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horn és Kovács zavart keltenek

A Honfoglalás 2000 Egyesület súlyos hibának tartja, hogy Horn Gyula és Kovács László szándékosan zavart kívánnak kelteni a társadalomban, és így a külföld előtt is hátrányos képet festenek az országról.


Dátum: 2003-01-27 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:52.142803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Honfoglalás 2000 Egyesület tiltakozik Horn Gyula volt miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter, az egyesületet ért támadása ellen.

Szervezetünk, mint a nemzeti értékeket és kultúrát őrző és ápoló tömörülés együttműködik a Szabad Magyarországért Mozgalommal és a Magyar Földvédő Mozgalommal. Egyetért és azonosul a függetlenség és önrendelkezés megtartására irányuló törekvésekkel.

Távol áll azonban az olyan politizálástól, amelyet az említett személyek, szakmai érvek híján, olcsó retorikával igyekeznek pótolni.

Súlyos hibának tartjuk, hogy Horn és Kovács, meggondolatlan kijelentéseikkel, szándékosan zavart kívánnak kelteni a társadalomban, és így a külföld előtt is hátrányos képet festenek az országról.

Véleményünk szerint a demokráciához való felzárkózás képességének hiánya teszi alkalmatlanná az említett személyek által fémjelzett politikai tömörülést arra, hogy Magyarországot a nemzeti érdekek messzemenő figyelembevétele mellett képviseljék az EU-csatlakozásra való felkészülés során.

Egyben figyelmeztetjük őket, hogy - az ellenzékkel közösen - az EU-csatlakozás népszerűsítésére felhasznált milliárdos nagyságrendű közpénzekkel számoljanak el a társadalom felé.

Petráss László

Honfoglalás 2000 Egyesület alelnöke

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek