Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztési támogatást nyert a hódmezővásárhelyi kórház

Az ápolási körülmények javítására, a krónikus osztályok korszerűsítésére és más fejlesztésekre több mint 260 millió forint pályázati támogatást nyert a hódmezővásárhelyi kórház - közölte Lázár János polgármester kedden az alföldi városban.


Dátum: 2007-06-12 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:31.512674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országos összehasonlításban is egyik legjelentősebb, a vidéki kórházak közül harmadik legnagyobb összegű támogatás feltétele volt, hogy a város lakói és az önkormányzat egységesen kiálljanak az intézmény mellett - mondta sajtótájékoztatóján a fideszes politikus. Hangsúlyozta: az elnyert támogatás, a kórház kétszáz dolgozójának elbocsátása, illetve az egynapos sebészet tervezett fejlesztése nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az intézmény helyzete stabilizálódjon.

Kallai Árpád főigazgató közölte, a támogatás struktúra-átalakítási részéből javítják a kórházban az ápolási körülményeket, végrehajtják a szükséges építészeti átalakításokat, fizikoterápiás eszközöket szereznek be. A feladatok bővüléséhez kapcsolódó fejlesztési forrásokat a krónikus osztályok korszerűsítésére és informatikai beruházásokra fordítják. A kórházban megkezdődött a csoportos létszámleépítés, a közalkalmazotti tanáccsal történő egyeztetést követően a kétszáz dolgozó munkaviszonya július második felétől szűnik meg - tudatta a főigazgató.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek