Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

35 évet kapott a krajinai szerbek volt elnöke

A hágai Nemzetközi Törvényszék harmincöt év börtönbüntetésre ítélte kedden Milan Marticot, a horvátországi szerbek egykori elnökét.


Dátum: 2007-06-12 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:32.110369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság ítélete szerint az egykori önhatalmúlag kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaság elnökét felelősség terheli horvátok, muzulmánok és más, nem szerb nemzetiségű polgári személyek meggyilkolásáért, kínzásáért, üldözéséért és deportálásáért.

A volt Jugoszláviában 1991 és 1995 között elkövetett háborús bűnökben ítélkező hágai ENSZ-törvényszék 19 vádpontból 18-ban bűnösnek mondta ki az 52 éves Marticot, köztük abban is, hogy parancsára 1995 májusában rakétatámadást hajtottak végre Zágráb ellen. "Krajina legfontosabb és legbefolyásosabb személyisége volt", éppen ezért tudott mindazokról a bűntettekről, amelyeket a nem szerb nemzetiségűek ellen követtek el, és amelyek miatt több százezer horvát civil menekült el a területről.

Az ügyész életfogytiglani börtönt követelt Marticra, míg az ügyvéd védence felmentését követelte. Maga a vádlott nem ismerte el bűnösségét, azt állította, hogy csupán népét védelmezte a horvát agresszióval szemben.

Milan Martic 2002 májusában adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéknek, pere 2005 decemberében kezdődött meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek