Európai néppárttá kell válnia a Fidesznek
Áder János a HírTV-enk adott interjúban a Fidesz jövőjéről, szövetségesi politikájáról,az EU-tagságról, a minimálbérről, a Nemzeti Bank függetlenségéről és a növekvő munkanélküliségről beszélt.
Dátum: 2003-01-27 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:52.480277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Riporter: Jó estét kívánok, a Párt megyei elnökeivel tárgyalt annak a háromtagú bizottságnak a tagjaként, amely a párt szervezeti átalakítását készíti elő vagy tapogatja ki az érintetteket. A megyei elnökök előtt milyen szerkezeti változási lehetőségeket vázolt fel, illetve hogyan fogadták ezeket?
Áder János: Természetesen nem példa nélküli, hogy a megyei elnökökkel konzultációt folytatok. Mondhatnám azt is, hogy az ügyvezető alelnöknek ez egy rendszeres, heti rendszerességgel elvégzendő feladata, és ezt eddig is mindig megtettük, tehát nemcsak ilyen kérdésekben, hanem általában a Fideszt érintő legfontosabb ügyekben, politikai kérdésekben, stratégiai kérdésekben, a Parlamentet érintő kérdésekben is folyamatosan konzultálunk.
Riporter: Hadd kérdezzek gyorsan közbe. Ez úgy történik, hogy összehívják a megyei elnököket, és együttesen folyik ez az eszmecsere? Vagy pedig külön-külön, négyszemközti tárgyaláson?
Áder János: Többnyire együtt. Tehát a 19 megye és Budapest elnöke részt vesz ezen a megbeszélésen, ez az általános, és hogyha van olyan, ami egy régiót vagy csak egy megyét érintő specifikus kérdés, akkor előfordul persze az is, hogy négyszemközti vagy hatszemközti megbeszélést folytatunk. Ez egy beszélgetésnek a kezdete, tehát az elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatónkból is azt hiszem, hogy világosan kiderült azok számára, akik figyelemmel kísérték az elnökségi ülésnek döntéseit, a javaslatait, ezeket inkább javaslatnak nevezném, nagyon sok olyan kérdés van, ami még tulajdonképpen nyitottnak tekinthető. Várjuk azokat az észrevételeket, javaslatokat, ötleteket, hogy azokat a problémákat, amiket mi felvetettünk, milyen módon oldjuk meg. Ilyen, meglehetősen komoly feladatra való vállalkozás, ami a szervezet a megerősödését jelenti, az alapszervezetek számának a növelését jeleneti, a szervezet a nyitottabbá tételét jelenti, tagozatok, több tagozat megalakítását, a tagozatok működésének az összehangolását jelenti, a polgári körökkel való kapcsolatnak az intenzívebbé tételét, a szövetségesekkel való kapcsolat még inkább történő elmélyítését helyi szinten és még intenzívebb kapcsolatokat kiépíteni a szövetségesekkel, amihez kötődően még alapszabály-módosítások, ehhez kötődően politikai stratégiai kérdések, a jövőt érintő, a programot, a Fidesz következő választásokra elkészítendő programját érintő kérdések - tehát ez nagy munkát, nyitottságot, sok időt igényel. Most csak egy leltárt mondtam, ebből is jól láthatják a nézők, hogy önmagában mindegyik kérdés - úgy gondolom - hosszú-hosszú órák vitáját igényli ezektől a szervezetektől. Elkezdtük ezt a munkát tegnap, folytatni fogjuk részben megyei választmányi üléseken, további megyei elnökértekezleteken, a frakción belül, frakcióelnökségen belül, a Fidesz elnöksége is foglalkozik még ezekkel a kérdésekkel, és ezt a folyamatot zárja majd le május 10-én a Fidesz kongresszusa.
Riporter: Mennyire nyitottak a megyei elnökök? Gondolom, egy napot tárgyalt már velük, ugyanis az ilyenkor óhatatlanul mindig pozíciókat érinthet. Vannak, kik ilyenkor megijednek, hogy hátha olyan platformok jönnek létre, amik esetleg tőlük függetlenül a fejük fölé kerülnek. Érezhető valamiféle félelem, vagy teljes a nyitottság?
Áder János: Én semmiféle félelmet nem érzékeltem. Azt is mondhatnám, hogy már van ebben némi rutinja a Fidesz vezetőinek, megyei vezetőinek is, hiszen azért nem ez az első jelentős változás a Fidesz életében. Ha belegondolunk, hogy 1988-ban a Fidesz - Magyar Polgári Párt ifjúsági szervezetként indult. Utána lett belőle egy generációs párt, ami kuriózum volt tulajdonképpen a politikatörténetben, hiszen volt egy 35 éves korhatár. Önmagában az, hogy az ifjúsági szervezet párttá alakult, az is egy fontos döntés volt. Aztán feloldottuk a 35 éves korhatárt, ez is egy fontos döntés volt. Utána nyitottunk a néppárti szerkezet, szervezet felé, hiszen átalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége Fidesz - Magyar Polgári Párttá. Kiépítettünk egy meglehetősen széles bázison nyugvó szövetségi rendszert. És most valóban elérkezett annak az ideje, ez egy logikus fejlődés, egy történelmi fejlődési folyamat, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt egy klasszikus, nyugat-európai mércével mérhetően is klasszikus néppárttá váljon, és ehhez bizonyos szerkezeti változtatásra is szükség van.
Riporter: Orbán Viktor is azt mondta, hogy ő valójában úgy látja értelmét a munkának, mert hogy ő nem pozíciót akar, hanem olyan munkát, amiben van fantázia, hogyha ez az átalakulás sikerül. Ha sikerül a Fideszt kibővíteni. Látszik erre esély most így, a tárgyalások megkezdése után nem sokkal?
Áder János: Van erre fogadókészség, úgyhogy én azt gondolom, nagyon sok olyan kérdés van, ami foglalkoztatja az embereket, melyek inkább technikai, a megvalósítást elősegítő kérdések. Valós, jogos, logikus kérdések, amikre keressük mi magunk is sok esetben még a választ és sok gondolkodás után, azt gondolom, hogy meg is fogjuk találni.
Riporter: Ugyanakkor az is felmerült, hogy Unió Párt vagy Pártunió. Erre nyílván még nincs meg a válasz. De a véleményekből tükröződik, hogy eddig is a Fideszen belül működő "kisgazda frakció" illetve a "kereszténydemokrata frakció", ami ugye pártként működik, az egyértelműen támogatja ezt az átalakulást. De vajon azok a pártok, amelyekre feltétlenül szükség lenne még, és a nemzeti oldalon találhatók, vajon bevonhatók-e ebbe a folyamatba? Mert egy-két helyen bizony komoly ellenállás mutatkozik.
Áder János: Ha jól értem a kérdését, bár nem mondta ki, hogy a Magyar Demokrata Fórumra gondolt.
Riporter: A Magyar Demokrata Fórumra és a Réti Miklós vezette Kisgazda Pártra.
Áder János: A Réti Miklós vezette Kisgazda Párton belül még meglehetősen nagy mozgások tapasztalhatók. Még az újságban is azt olvastam a minap, hogy a helyi szervezeteknek egy része teljesen szétzilálódott, nincs újraszervezve, tisztújítás előtt állnak, ha jól tudom. Maradjunk abban, hogy még várjunk egy kicsit, hogy a Független Kisgazda Párttal is még mi lesz. Ezt még majd az idő eldönti. Én magam nem nagyon szeretnék megelőlegezni semmilyen személyi vagy szervezeti változással kapcsolatos próféciát ez ügyben. A Magyar Demokrata Fórum pedig világosan és egyértelműen kinyilvánította azt a szándékát, hogy önálló utat kíván járni - és azt gondolom, hogy majd ha közelednek a választások, akkor egy választási szövetséget fogunk kötni ismét, mint ahogy kötöttünk '98-ban és 2002-ben is. Feltételezem, a Magyar Demokrata Fórum politikusai azt mindenképpen mérlegelni fogják majd, amikor ezekről a kérdésekről beszélgetünk, hogy lényegében a parlamenti mandátumuk idejének a fele 2006-os választásokat feltételezve tehát a 16 esztendőből 8 mégiscsak úgy telt el, hogy a Fidesszel kötött szövetség, együttműködés révén sikerült mandátumhoz jutniuk. Ha ezt az együttműködést nem alakítottuk volna ki, akkor a Magyar Demokrata Fórum például '98-ban nem került volna be a Parlamentbe.
Riporter: Erre ők bizonyára azt mondják, hogyha viszont nem kötik meg ezt a megállapodást, akkor kevesebb szavazathoz jut nélkülük a Fidesz.
Áder János: De én azt gondolom, hogy pontosan ez a dolognak az értelme, lényege, hogy kölcsönösen előnyös megállapodást kell kötni, erre mi továbbra is készek vagyunk. Azt gondolom, hogy a Magyar Demokrata Fórum is kész lesz erre.
Riporter: A polgári oldalon felmerül egyfajta igény arra is, hogy a Fidesz vezetése ne annyira baráti társaságként működjön, mint ahogy sokan gondolják, képzelik. A felső vezetésben lesznek-e változások?
Áder János: Azt a Kongresszusnak kell eldöntenie. Attól függ, hogy az elnökségre vonatkozó átalakításról a kongresszusi küldöttek miként vélekednek, tehát egy szűkebb vagy egy kibővített elnökséget szeretnének, vagy a kettőnek valamilyen kombinációját. Hiszen lehet egy operatív vezető testület, mellette pedig egy szélesebb egyeztető fórum, amit elnökségnek hívunk. Három lehetőség között kell majd dönteniük, választaniuk, mérlegeljük ezeket a lehetőségeket. Ezek után lehet azt mondani, hogy ha megvan a konstrukció, akkor utána ott kik erre a legalkalmasabb emberek, a kongresszusi küldöttek, akik azokat a párton belüli pozíciókat be tudják tölteni, ami valóban egy eredményesebb, aktívabb politizáláshoz vezethet. Ezt május 10-én fogjuk csak igazából tudni, addig ezek a belső egyeztetések és gondolkodások zajlanak még.
Riporter: Központi kérdés az ország életében az Európai Uniós csatlakozás, gondolom, ez a Fidesz életében is így van. Ugyanakkor olyan vélemények látnak napvilágot, hogy a Fidesz bizonyos mértékben csapdába került ez ügyben, mert sem egy lelkes igent nem mondhat, mert hiszen akkor bizonyos mértékig a kormányzat szekerét tolná, sem pedig határozott nemet nem mondhat. Elég nehéz lehet itt a kettő között lavírozni.
Áder János: Hát, nézzük csak, hogy mi történt. Mi az, ami egyébként a lelki állapotát minden politikusnak meghatározza? Így a Fidesz politikusainak is, nekem is. Azt láttuk, hogy amikor először 2002 január végén, pont egy esztendeje lesz egyébként nemsokára, az Európai Unió megfogalmazta a legfontosabb, még le nem zárt fejezetekkel kapcsolatos javaslatait - ez különösen a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozott, és a pénzügyi támogatásra -, akkor egy rendkívül durva támadás indult a szocialisták részéről, az akkor még ellenzékben lévő szocialisták részéről az Orbán-kormány ellen. Mondván, hogy ezek a feltételek elfogadhatatlanok, még olyan is elhangzott, hogy az Orbán-kormánynak az a nagy hibája, hogy nem sikerült egyedi elbírálást elérni ezeken a tárgyalásokon. Ezek után mi történt? kormányváltás volt, Medgyessy Péter kormányt alakított, tárgyaltak hat hónapig, és semmivel sem tudtak jobb feltételeket elérni, mint amit januárban az Európai Unió letett az asztalra, és amiről az Orbán-kormány egyébként érdemben már nem is kezdte el a tárgyalásokat, hiszen a választási kampány alatt erre már nem volt lehetősége. Most pedig úgy viselkedik Kovács László és Medgyessy Péter, mintha a világ legjobb megállapodását kötötte volna - és azért, amiért még egy esztendővel ezelőtt kritizálták az Orbán-kormányt, most saját magukat ünnepeltetik. Ez nem helyes. Ez az egyik, amit érdemes ez ügyben elmondani. A másik, hogy több mint egy hónapja, december 12-e óta, mióta Koppenhágában aláírták a megállapodást, várjuk, hogy a kormány teljesítse azt az ígéretét, hogy pontosan megismerteti akár a parlamenti képviselőkkel, de még ennél fontosabb, az érintettekkel, a magyar választópolgárokkal a csatlakozási tárgyalás következtében előállt helyzetet, tehát megtudjuk, hogy mik azok a feltételek, melyekkel Magyarország, Magyarország polgárai csatlakozhatnak majd az Európai Unióhoz. Nagyon sok kérdésre nem kaptunk mind a mai napig választ, melyek egyébként foglalkoztatják az embereket. Mi lesz a tejtermeléssel, a tejtermelőkkel, mi lesz a mezőgazdaságból élőkkel, a baromfitenyésztőkkel, mi lesz a búzatermesztéssel, szóval nagyon sok olyan kérdés van, amire mind a mai napig még nem kaptunk választ. Csak a kormány ismeri ezeket a válaszokat, hiszen a jegyzőkönyveket ő írta alá, a fordítást ő végzi, ő tudna egy korrekt, pontos tájékoztatást adni. Remélem, hogy a népszavazásig, április 12-ig ez megtörténik, egy hónap késésben vagyunk - jobb később, mint soha, szokták erre mondani. Nos, azt gondolom, hogy jó lenne valóban ezt most már megtudni. Ez a fajta bizonytalanság érződik a választópolgárokon is, hiszen azt mondják: rendben van, akarunk menni az Európai Unióba, ez biztos, hogy egy jó dolog, hosszú távon az ország érdeke - mindenki ezt mondja, legalábbis az ország lakosságának többsége ezt mondja, de szeretnék tudni, hogy mik ennek az előnyei és a hátránya is. Ösztönösen érzik az emberek, hogy ebből nemcsak előny származik majd számukra, hanem hátrány is, és jól érzik, mert a korábban csatlakozó országok számára így volt. Jó, ha erre fel tudunk készülni.
Riporter: Boros Imre, volt Phare miniszter itt volt valamelyik nap nálunk a stúdióban, és azt mondta, hogy ő egészen biztos benne, hogy a 2004-es év az még némi pozitívummal zárult Európai Unió ügyben, de 2005-ben egészen biztos, hogy nettó befizetők leszünk és csak '96-'97-ben (sic!) kezdődhet egy lassú növekedés, ezt hogy látják, vannak-e erre adataik?
Áder János: Nyílván 2004-re, 2005-re gondolt. Ne menjünk vissza az időbe. Mostani híreink szerint - és a külügyminiszter úr tájékoztatása szerint - Magyarország nem lesz nettó befizető, hanem több pénzt kap, mint a csatlakozás előtti utolsó esztendőben kapott. Ez az összeg ez folyamatosan emelkedni fog. Ennek az összegnek egy része azonban tulajdonképpen nem azonnal megszerezhető, Magyarország számára biztosított összeg, hanem különböző pályázatok révén tudunk ide eljutni. Na most, itt a pályázatokat el is lehet rontani, és erre az egyik példa pont a minap vált nyilvánossá. Ami ugyan nem Európai Uniós kérdés, azt is mondhatnám, hogy egyszerűbb kérdés volt, a Peugeot-beruházás Tatabányán. Mit kellett volna itt csinálni? Január 13-ig a kormánynak egy egyetértési nyilatkozatot le kellett volna tenni a Peugeot-nek az asztalára. Nem történt, azt mondták, hogy ők majd a január 17-i kormányülésen foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A Peugeut meg azt mondta, hogy bocsánat, én január 13-án döntök, nem érek rá várni, korábban már nagyon sok tárgyalást lefolytattunk. Ha 13-ig ott van a papír, akkor döntünk ennek az ismeretében, ha nincs, akkor nem döntünk. Magyarország nem tette le a javaslatát, zárónyilatkozatát, Magyarország elveszítette, nem hogy elveszítette, el sem tudott indulni az utolsó versenykörben, ennek következtében nem Magyarországra jött ez a nagyberuházás, ami 3500 munkahelyet jelentett volna.
Riporter: Csillag István azt mondta erre, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy ők tulajdonképpen letették vagy nem tették le ezt a javaslatot, hanem az előző kormánynak túlságosan megemelt minimálbére illetve, a jegybanki árfolyam-politika az oka annak, hogy nem jöttek ide a franciák.
Áder János: Bizonyára a nagy téli hidegért, és a váratlan hóesésért is egyébként az Orbán-kormányt terheli még most is a felelősség. Hát, szóval lehet ilyeneket mondani, csak ennek semmi köze a valósághoz. Ráadásul Csillag István nem beszélt a saját minisztériumának egyik munkatársával, egy beruházási főigazgatónak a véleményét hallottam egyébként az Info Rádióban, aki lényegében teljes egészében megerősítette azt, amit én az imént Önnek elmondtam. De nézzük meg Csillag István állításának a tartalmát, mert lehet, hogy ebben van valami. Minimálbér: a mai multinacionális cégeknél, ha megnézzük a bérstruktúrát, bármelyik cégnél, én javaslom, hogy hívjanak be ide néhány ilyen nagy multi cégnek a vezetőjét, kérdezzék meg tőlük, hogy mennyi ott az átlagkereset) Magyarországon ma az átlagkereset szerencsére elérte, sőt meg is haladta, 100 ezer forintot, 107 ezer forint volt tavaly. Én jártam mondjuk néhány évvel ezelőtt a Suzukinál. Már akkor 60-70-80 ezer forint volt egyébként az átlagkereset. Szerintem azóta ez inkább emelkedett.
Ha megnézzük, hogy hány ember dolgozik minimálbéren, azt gondolom, hogy ezeknél a multicégeknél meglehetősen kicsiny létszámot tenne ki, tehát nem a minimálbér megemelése miatt mennek el, ez egyszerűen nem igaz, nem felel meg a valóságnak. Ez az éremnek az egyik oldala. Az éremnek a másik oldala, hogy ha éppen az imént beszéltünk az Európai Unióról, hogy ha mi mindenáron az Európai Unióba akarunk menni, és ez egy helyes célkitűzés, akkor nézzük ennek az előnyös oldalait is, de azt is, hogy milyen kötelezettségek hárulnak ránk. Mert az Európai Unióban ugyebár van egy olyan kimondott, kimondatlan szabály, hogy a minimálbérnek az átlagbér 75%-át el kell érnie. Most mi még itt nem tartunk. A harmadik része ennek a problémának, hogy próbáljon meg valaki megélni havi 50 ezer forintból. Hát, én javasolnám Csillag Istvánnak, hogy ha sokallja az 50 ezer forintos minimálbért, akkor próbálja meg egy hónap alatt a megemelt gázszámláját, a megemelt villanyszámláját, esetleg ha vidéki rokonai vannak, a vidéki utazásnak a megemelt költségeit, hiszen 20%-kal emelkedtek ugye az autópálya díjak és az összes többi áremelkedésről már ne is beszéljünk, megemelkedtek az élelmiszer árak. Próbáljon meg ebből az 50 ezer forintos minimálbérből kifizetni. És két évvel ezelőtt ez 19.500,- Ft volt. Bocsánat, 3 évvel ezelőtt. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ebből a pénzből meg lehet élni, lakást fenntartani, gyereket nevelni, a gyerek taníttatásának a költségeit fedezni, élelmiszer költségeket fedezni, az az 50 ezer forint sem igazán sok. Senki sem gondolhatja komolyan. Azt hiszem, hogy ezt mondani - ez egyszerűen nem méltányos. És Csillag Istvánnak szeretném a figyelmébe ajánlani azt is, hogy akkor, amikor még az Orbán-kormány volt hivatalban, akkor pont Kovács László volt az, aki többször, nagyon sokszor elmondta azt, hogy az ország gazdasági növekedése nagyon jó dolog, hogy végre 5% fölött van a GDP növekedése, de ebből az Orbán-kormány nem részesíti a munkavállalókat megfelelő mértékben, tehát még magasabb béremelést, még magasabb bérköltségeket követelt. Igaz, akkor ellenzékben voltak. Akkor legyenek következetesek, azt tudom mondani és tartsák magukat ehhez a véleményhez, akkor is, amikor kormányra kerülnek.
Riporter: Mi a helyzet a Jegybank árfolyam politikájával, hiszen folyamatosan azt lehet hallani, hogy politikai szerepet vállal a Jegybank. És végül is ebben van valami igazság, mert a Jegybank elnök nyilatkozatai, illetve a Jegybank illetékeseinek nyilatkozatai eléggé egybecsengenek, például a Fidesz nyilatkozataival.
Áder János: Hát, Járai Zsigmond nem tesz mást, mint az Alkotmányban megfogalmazott kötelezettségét teljesíti. Az Alkotmány 32/D §-a, ha jól emlékszem a paragrafusszámra, pontosan meghatározza azt, hogy mi a Jegybank elnök alkotmányos kötelezettsége. Három dolgot határoz meg: ezek között az egyik legfontosabb a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának a védelme, tehát a forint értékállóságának a védelme. Magyarul: az indokolatlan áremelkedések elleni küzdelem, az infláció elleni küzdelem. Járai Zsigmondnak ez alkotmányos kötelezettsége. Ezért van a helyén, ezért a Nemzeti Banknak az elnöke. Ha nem ő lenne ott, bárki lenne a Nemzeti Bank elnöke, neki is ez lenne a dolga. Teszi a dolgát. Ezért érik őt bírálatok? Meglehetősen furcsa ez egyébként. Ráadásul kötött egy megállapodást a kormánnyal. A megállapodás úgy szól, hogy az inflációt nem drasztikusan szorítják le, erről szó nincs, ebben az esztendőben az infláció stagnálni fog. 4,5% lesz a végén, de 4,5% volt már tavaly nyáron. És 4,5%-ot terveznek az év végére is. Másfél év alatt az infláció egy tized százalékkal nem fog lejjebb menni. Ezt hívják drasztikus beavatkozásnak a gazdaságba? Ráadásul van egy megállapodás - mondom még egyszer - Járai Zsigmond és a kormány között, hogy ezt az inflációs rátát tartani fogják. Harmadik: a kormány maga az Európai Unióhoz küldött augusztusban egy jelentést, amiben ezt az inflációs rátát elfogadta, hogy ez lesz az inflációs szint. Erre kötelezettséget vállalt. Nem értem, hogy akkor miért kell Járai Zsigmondot bírálni. Ráadásul azért mégiscsak nem mindennapi dolog történt azért itt a múlt héten, tényleg egy irgalmatlan spekulációs roham indult el Magyarország ellen. 5 milliárd euró, egyes hírek szerint 5 milliárd euró érkezett az országba két nap alatt. Mindenképpen el akarták érni a spekulánsok, hogy a forint kilépjen a sávból, és ezek után ők majd ezeken a forint- és euro üzleteken keressenek. Járai Zsigmond ellenállt, kiderült, hogy neki volt igaza, és úgy tűnik - ezt most már László Csaba is elismeri -, hogy a magyar állam keresett ezen, tehát visszaverte a spekulánsok rohamát, és ráadásul a Magyar Államkincstár keresett ezen. Nem is Járai Zsigmond, hanem a költségvetés jár jól végül is ezekből a befizetésekből. Végül is László Csaba inkább megtapsolhatná azt gondolom, Járai Zsigmondnak a produkcióját.
Riporter: Az infláció követelményeket is sikerül így tartani? Mert azért most mégiscsak kétszer le lett értékelve a forint?
Áder János: Hát én remélem, hogy igen, erre vonatkozóan egybehangzó nyilatkozatok hangzottak el mind a kormány, mind Járai Zsigmond részéről, hogy ez még reményeik szerint az inflációs célkitűzéseket nem befolyásolják, hát ezt én is őszintén remélem, év végén okosabbak leszünk.
Riporter: Az áremelkedések ugyanakkor elindultak. Méghozzá akármit nézünk, a gáz árától a gyógyszerek áráig, a közlekedési tarifákig minden jelentősen a tervezett infláció fölött.
Áder János: Valóban vannak kedvezőtlen tendenciák a magyar gazdaságban. Hiszen ha visszagondolunk, az elmúlt öt esztendőben nem volt arra példa, hogy ilyen mértékű áremelés legyen januárban. Különösen nem, ha az inflációhoz viszonyítom az áremelkedés mértékét. Nézzük csak meg. 5% alatt van most az infláció. Ehhez képest ennek több mint kétszeresét éri el az energia áremelésének a mértéke. Háromszorosa a tervezett inflációnak és az ez évi inflációnak a gázáremelésnek mértéke és négyszeres az autópálya-használati díjak emelésének a mértéke. Hát, ez eléggé brutális, én azt gondolom. De vannak itt más problémák is az áremeléseken kívül. Hetek óta nem tudjuk úgy kinyitni a napilapokat, vagy nem tudjuk úgy bekapcsolni a rádiót, televíziót, hogy ne azt hallanánk, ne azt olvasnánk, hogy munkahelyek szűnnek meg. Sok száz, több ezer munkahely szűnt meg. Ez bizony kedvezőtlen tendencia, ez sem volt, erre sem volt példa az elmúlt öt esztendőben, hogy ismét megemelkedett volna a munkanélküliség. Már pedig most ez történt. A KSH legfrissebb adatai szerint közel 18 ezer fővel nőtt a munkanélkülieknek a száma.
Riporter: Ez csak a multinacionális vállalatok az elköltözése miatt van vagy más területeken is van?

Áder János: Ez más területeken is van, de a multinacionális cégek az elköltözése a leglátványosabb. Ott egyszerre, sokkszerűen sok száz embert elbocsátanak, de közben egyébként máshol is vannak leépítések. Azt látjuk, hogy megdőlt egy kedvező tendencia, hiszen még az Orbán-kormány idején volt 8,7%, amikor kezdte az Orbán-kormány a ciklusát, a munkanélküliség, ez lejött 5,6%-ra, azt gondolom, hogy ez egy elég komoly teljesítmény. Ráadásul 236 ezer új munkahely jött létre. Most ehhez képest mi történt? A Medgyessy-kormány azt ígérte, hogy 300-400 ezer új munkahelyet hoz létre. Tehát jóval többet, mint az Orbán-kormány négy év alatt. Lassan eltelik a Medgyessy-kormány az első esztendeje, nem sok van már hátra belőle, és mit látunk - hát ennek a töredéke, az időarányos résznek, mondjuk ez azt jelenti, hogy legalább 80-100 ezer új munkahelyet egy esztendő alatt létre kellett volna hozniuk, hát ennek jó ha a töredéke, az 1/4-e megvalósul az első esztendőben. Kérdezem én, hogy mi lesz akkor a következő években, hogyan fog megvalósulni ez a választási célkitűzés? Arról meg végképp nem volt szó a választási ígéretekben, hogy a munkanélkülieknek a száma újra nőni fog, és ha így megy tovább, akkor hamarosan át fogja lépni a lélektani szempontból rendkívül fontos 250 ezres munkanélküli határt.
Riporter: Kiss Péter ugyanakkor azt mondja, ez tulajdonképpen csak egy átrendeződés és ez nem olyan nagy baj, ha a multinacionális cégek olyan helyekről kivonulnak, ahol alacsony képzettségű munkaerőt kell foglalkoztatni alacsony áron, mert helyette felértékelődik a magyar munkaerő, és a képzettebbeket fogják majd foglalkoztatni.
Áder János: És Kiss Péter ezt a véleményét megbeszélte-e vajon azokkal a munkásokkal, akiknek a munkahelye éppen most szűnt meg? Akkor javaslom neki, hogy akkor ballagjon el most Székesfehérvárra vagy Szombathelyre, és beszélje meg az emberekkel, hogy ez tulajdonképpen jó dolog, egy kedvező tendencia. Kiss Péternek nem ezt kellene mondania, hanem elég hatékony és egyértelmű intézkedéseket kellene tenni a kormánynak azért, hogy az átképzési programok beinduljanak, és a munka nélkül maradt emberek valóban az átképzés segítségségével akár hasonló munkakörben, akár egy másik munkakörben, akár egy kvalifikáltabb munkakörbe néhány hónap, fél év, egy év múlva elhelyezkedhessenek. Másrészt végig kell gondolni azt Kiss Péternek és az egész kormánynak, hogy vajon milyen aktív gazdasági ösztönzőkkel segíti elő az új munkahelyek létesítését. Hogyan valósul meg a ciklus végére a 300-400 ezer új munkahely, amit a választási kampányban ígértek. Nyomát nem látjuk annak, hogy itt valamiféle aktív állami szerepvállalás, gazdaságpolitika lenne, akár a munkaügyi miniszter részéről, akár a gazdasági miniszter részéről vagy a kormány egésze részéről. Az Orbán-kormány alatt volt egy Széchenyi Terv, aminek volt egy struktúrája, volt egy prioritás-rendszere. Tehát pontosan eldöntötte, hogy melyek azok a területek (például a gyógyturizmus), ahol fejleszteni akar. És oda forrásokat biztosított. Ez munkahelyeket teremtett, természetesen. És fel lehetett újítani belőle régi, nagyszerű fürdőket, amelyek most vendégeket vonzanak, és ez nyilvánvalóan az idegenforgalom bevételét növeli az országban. Vagy leszorították a lakáshitel-kamatokat. Ezzel az építőipar, az építőanyag ipar számára teremtettek új munkahely-rendeléseket, megrendelési lehetőségeket. Majd beindította a Széchenyi Terv a bérlakás-építési programot. Ami jó volt az önkormányzatoknak és a bérlakásra váróknak, természetesen megint csak. Hol vannak ezek a programok? Sehol nincsenek, azt látjuk, hogy ezek folyamatosan...
Riporter: Van helyette Nemzeti Fejlesztési Terv.
Áder János: Nemzeti fejlesztési tervről beszélnek, tehát azt tudom mondani, már elnézést a kifejezésért, hogy duma van, de egyébként meg nincsen semmi. Tehát a nemzeti fejlesztési terv az nem létezik, az nem egy megvalósult valami, abból még nem következett egyetlen egy döntés sem. Az még egy papíron sem létező elképzeléshalmaz. El kell dönteni, hogy most akkor gondolatokat gyártunk, ötletelünk, koncepciók kerülnek papírra oldalszám vagy határozott, világos, egyértelmű döntéseket hoz a kormány, ami valóban kedvező irányba tereli a magyar gazdaságot.
Riporter: Alelnök úr, köszönöm szépen, hogy a vendégünk volt. Lejárt az időnk.
Áder János: Én köszönöm a meghívást. Viszontlátásra.
(A 2003 Január 21-én, a HírTV-ben elhangzott interjú szerkesztett változata)