Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul a soproni Fenyő téri iskola környéke

Felújítják a soproni Fenyő Téri Általános Iskola előtti útszakaszt, parkolókat alakítanak ki és parkosítják a Rák-patak partját - jelentette be a helyszíni bejárás alkalmával dr. Simon István alpolgármester. Az eseményen jelen volt dr. Komornoki László, a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és Kovács Antal ágazatvezető is.


Dátum: 2007-06-12 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:34.244052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fenyő téri Általános Iskola mögötti téren tartott sajtótájékoztatón dr. Simon István alpolgármester elmondta: még a télen keresték meg a környékbeli szülők, az iskola és az ott lakók, hogy valamit tenni kellene, mert áldatlan állapotok uralkodnak a Fenyő téren. Egy helyszíni bejárást követően döntött úgy a városvezetés, hogy leaszfaltozzák az úttestet, 45 parkolót alakítanak ki és parkosítják a patak partját.

A sajtótájékoztató időpontjában még javában folyt az aszfaltozás. A munkálatok egy hónapja kezdődtek, és várhatóan két hét múlva kerül sor az út és a parkolók, a rendbetett, parkosított környezet átadására. A munkálatokat, amellyel összesen 15 millió forintba kerülnek, a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. végzi.

cyberpress.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek