Segítségből kicsi is jól jön
Van Székelyföldön egy félezer lakosú színtiszta magyar falucska, Erdőcsinád, melynek lelkes református papja, Lukácsy Szilamér és felesége, Kóka asszony, immár másfél évtizede szervezi nyaranta a szórvány magyarság gyermekei részére az anyanyelvi táborokat.
Dátum: 2007-06-12 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:35.450217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két hónapig tartó turnusok lebonyolításához anyaországi támogatásokat kénytelek igénybe venni, hiszen amíg korábban a román állam biztosította a gyermekek odautaztatását, idén már erre nincs lehetőség. Derecske lakói gyakran megfordulnak Erdőcsinádon, a napokban azonban a lelkész-házaspár érkezett a városba, adománygyűjtés céljából, ugyanis korábban is szép példáját adta Derecske a segítségnyújtásnak: az erdőcsinádi református templom tetőfelújításához is hozzájárultak. Ez alkalommal a derecskei önkormányzat, a református egyházközség, a Polgári Együttműködés, a Kisgazda Polgári Szövetség, valamint Árosné Csoma Andrea és Varró Lajosné pénzfelajánlással, száraztésztával, illetve ajándéktárgyakkal járultak hozzá is idei anyanyelvi tábor beindításához.
Nyírő Gizella, fidesz.hu