Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amit Moszkvától lenyeltünk, Brüsszeltől nem fogjuk

Szombat délben a budai vár könyvesboltjában nagy számú érdeklődő jelenlétében dedikálta Orbán Viktor "Mi ezen az úton maradunk" című, az 1956-os forradalomról szóló könyvét. Orbán Viktor hosszú idő után először a Duna TV Heti Hírmondó kamerája előtt nyilatkozott a státusztörvényről.


Dátum: 2003-01-27 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:52.777784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miniszterelnök úr, a könyv címe, amelyet ma itt dedikálni fog, hogy mi ezen az úton maradunk, melyik ez az út, hová vezet?

Sok tízezer, mintegy 250 000 odaadó és érdeklődő ember jelenlétével, részvételével ünnepeltük meg október 23-át 2002-ben. Az a megtiszteltetés ért, hogy fölkértek egy ünnepi köszöntő elmondására, és ott próbáltam ezt a gondolatot megfogalmazni. Az, hogy kormányok jönnek, mennek, és az, hogy az országban uralkodó kormányzati értékrendszerek magyar hagyományokat követve (most már úgy tűnik) minden négy évben megváltoznak, nem ok arra, hogy mi magunk is megváltozzunk. Sőt, arra sem ok, hogy akik lelkileg erősen elkötelezettek egy erős és független Magyarország mellett, azok letérjenek arról az útról, amelyen keresztül eljuthatunk egy, a nemzeti érdekeit keményen, mondjuk úgy, hogy a nyugat-európai államokhoz hasonló keménységgel és határozottsággal képviselő erős és nagy Magyarországhoz.

A Fidesz átalakulás előtt áll. Néppárttá szeretné Ön alakítani a Fideszt. Ettől várják sokan az Ön visszatérését a párt élére. Született-e már döntése?

Ha a Fidesz valóban elszánja magát arra - én bíztatom erre egyébként a Fidesz minden tagját -, hogy (ha úgy tetszik) átlépjük a saját árnyékunkat és egy magyar méretekben mérve is közepes erősségű, taglétszámú és szervezettségű pártból egy valódi néppárttá alakuljunk át - a nép pártjává alakuljunk át -, ami nagyon sok új tagot jelent, új működést, szóval, egészen más világot, ha úgy tetszik, fogadjuk be az országot magunkba... Ha erre elszántuk magunkat, akkor ugyan nehéz munka következik a következő 6-7-8 hónapban, ami a párt jelentős átépítését kell, hogy eredményezze. Én ezt a munkát szívesen elvégzem. De ha csak arról van szó, hogy a mostani Fideszt kell valakinek vezetni, akkor semmi szükség arra, hogy ezt éppen én tegyem meg. Ám ha van komoly feladat, akkor engem vissza lehet hívni, a mainál aktívabb közreműködést lehet serkenteni.

Felmerült a státustörvény módosítása. Mi a véleménye erről, arról a bizonyos hetedik pontról, ami az EU állampolgáraira nem lesz érvényes.

A státusztörvény megalkotása felemelő pillanat volt. Nem csak azért, mert úgy éreztük, hogy megtaláltuk a megfelelő eszközt arra, hogy a Kárpát-medence magyarságát egyesítsük, hanem azért is felemelő pillanat volt, mert 92 százalékos többséggel szavazta meg a parlament. Még a szocialisták is megszavazták, és ez - ha csak rövid időre is, de - azt a reményt csillantotta fel, hogy persze, a világ sok kérdésében mást gondolnak ők és mást gondolunk mi, az élet jó néhány kérdésében ők mást látnak helyesnek és mi is másképpen gondolkodunk, de azért van néhány pont - az összmagyarság ügy például ilyen -, ahol mégiscsak összetalálkozhatunk.

Ami azóta történik, lerombolja azt a pillanatot, és öli azt a reményt, hogy függetlenül a világról alkotott különböző felfogásunktól, egyes nemzeti kérdésekben mégiscsak lehet megállapodást kötni, hiszen a közösen megalkotott státusztörvénynek a tudatos legyengítését, kiüresítését tapasztaljuk nap mint nap.

Ami pedig a Verheugen biztos úr - az általam egyébként tisztelt Verheugen úr - levelét illeti, arra nagyon nehéz sértődést nem okozó, de kellően pontos magyar szavakat találni. Szóval, kultúrországban, egy olyan kontinensen, ahol az államok függetlensége, egymás tiszteletben tartása a vezérlő elv, ilyen leveleket nem lehet írni. Magyarország egy független állam, és ezt jó lenne, ha a Vergeugen úr is, meg az EU is észrevenné. Mi nem betagozódni akarunk az Unióba, hanem független államként akarunk ott élni. Ez nem Moszkva, ez Brüsszel, és az EU a mi fölfogásunk szerint nem a KGST, mint ahogy a NATO sem azonos a Varsói Szerződéssel. Moszkovita lélekkel nem vagyunk hajlandóak az EU-ba menni, de szeretnénk, ha ott sem moszkovita lélekkel fogadnának bennünket. Ha valaki azt gondolja, hogy leveleket írogathat Brüsszelből nekünk, és elmondhatja - ez egyébként mindenfajta fölhatalmazást nélkülöz -, hogy szerinte egyes magyar törvényeket hogyan kell módosítani, akkor rendkívüli mértékben téved, mert ezt a magyar nép többet már nem nyeli le. Ezt lenyeltük több mint 40 évig Moszkvától, de Brüsszeltől nem fogjuk elfogadni.

Ugyanis mi a helyzet? Ha Brüsszel úgy találja, tehát ha az EU Bizottsága úgy találja, hogy valamely magyar jogszabály ellentétes az EU bármelyik belső szabályával, akkor ezt a kérdést meg kell vitatni. Nem levelet írunk föntről le, Brüsszelből Budapestre, hanem meg lehet vitatni. Ha nem tudunk megegyezni, akkor Brüsszelnek az a lehetősége van, hogy bírósági eljárásban, ahol egyenlő felek mérik össze az érveiket, megpróbálja érvényesíteni az akaratát. Egy bírósági eljárásban, ahol megállapítják, hogy valóban, a státusztörvény ellentmondásban van-e vagy sem az uniós szabályokkal. De hogy utasításokat adnak, vagy egy ilyen hangulatot árasztó levelet küldenek!

Nézze, én azt gondolom, hogy Verheugen úr ezzel a levelével szerzett jó néhány tízezer EU ellenes szavazatot Magyarországon. Ennek semmi értelme. Szóval, azt gondolom, hogy változtatni kell sok mindenen - nemcsak nekünk, az EU-nak is tudomásul kell venni, hogy mi hamarosan az EU tagjai leszünk, vége van annak az időnek, amikor ők országjelentéseket irogattak rólunk, mi pedig összehúzódva vártuk, hogy vajon most jó vagy rossz véleményt állítanak-e ki Magyarországról. Ennek vége van, azért lépünk be az Unióba, hogy ennek vége legyen. És ha belépünk, akkor velünk úgy kell bánni, mint a németekkel, a hollandokkal vagy a portugálokkal, és nem úgy, ahogyan ennek a levélnek a szellemisége mindezt mutatja.

Az interjú szerkesztett változatát készítette:

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek