Gyurcsány még a héten változtathat a kormány összetételén
Még a héten változtathat a kormány összetételén a miniszterelnök - értesült kormány közeli forrásból kedden az MTI. A távirati iroda úgy tudja, ez elsősorban Szilvásy György kancelláriaminisztert érintheti.
Dátum: 2007-06-12 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:39.902030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc hétfőn a kormány átalakításáról már egyeztetett az MSZP több vezetőjével, köztük Lendvai Ildikó frakcióvezetővel, Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterrel, valamint Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel - tudta meg az MTI.
Ha a miniszterelnök kormányátalakítási lépése szerkezetátalakítással is jár, az csak olyan változatban képzelhető el, amelyhez nincs szükség törvénymódosításra. Utóbbi most azért nem valószínű, mert a parlament a nyári szünetig már csak néhányszor ülésezik.
Lehetséges, hogy Szilvásy György tárca nélküli miniszteri posztot kap, és ő irányíthatja a polgári titkosszolgálatokat.
Több sajtóhírben megjelent, hogy Göncz Kingát Dobolyi Alexandra szocialista EP-képviselő válthatja a külügyminiszteri poszton, de a kedden Koppenhágában tárgyaló Gyurcsány Ferenc ezt határozottan cáfolta az MTI-nek.
A kormányfő előző nap, a Magyar Televízió Az MTV Este című műsorában úgy fogalmazott: "hát előbb-utóbb biztos lesz" kormányátalakítás, de jelenleg nincs napirenden.
MTI - fidesz.hu