Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mezeyt nem lehet visszahívni

Folytatódik labdarúgásunk intézményesített kontraszelekciója. Pályán és pályán kívül egyaránt. Az MLSZ elnöksége hétfői rendkívüli ülésén Nagy, Molnár, Horváth és a többiek úgy döntöttek, hogy már Mezeyre és Puhlra sincs szükség. Hivatalosan szólva: a 2012-es Eb-pályázat kudarca miatt a sportág nemzetközi tisztségviselőinek visszahívásáról, leváltásáról határoztak. Majdnem két hónappal a Cardiffban elszenvedett 0-12-es sokk után azokat teszik felelőssé, akiknek a legkevesebb közük volt a bukáshoz. Hiába, egyre arcátlanabbul és nyilvánvalóbban épül a magyar futballdiktatúra, pedig egyetlen ereje a közeg gyengeségében rejlik. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-06-13 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:41.417369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Csak a saját nevemben beszélhetek: engem nem lehet viszszahívni, leváltani, mert 2006-ban lejárt a mandátumom, és az európai szövetség akkori főtitkára, Lars-Christer Olsson kétszeri személyes kérése ellenére Kistelekiék (Kisteleki István, az MLSZ elnöke - a szerk.) nem jelöltek újra - szögezi

le bevezetésképpen Mezey György. - Korábban nyolc éven át voltam rendes tagja az európai edzőképzésért felelős szakértői csoportnak, de tavaly óta csupán meghívottként veszek részt a FIFA és az UEFA rendezvényein. Az MLSZ engem tehát nem delegál sehová, így vissza sem hívhat sehonnan.

- De bűnbaknak kikiálthatja saját maga helyett, akár a 2012-es Eb-pályázat kudarcáért is...

- Cselekedeteik alapján egyre nagyobb bajban vannak a magyar futball mai vezetői. Engem Gyárfás Tamás kért fel, hogy vegyek részt az Eb-pályázati bizottság munkájában, de csak egy találkozóra kaptam meghívót, a másodikra már nem. Mint megtudtam, azért, mert a szereposztás szerint a futballon kívülről jövő embereket Gyárfás jelölte ki, a futballon belülieket pedig Kisteleki, és ő engem azonnal kihúzott a listáról. Most pedig a szememre veti, hogy nem segítettem. Ez már a nevetségesség határát súrolja.

- Miért neheztel önre Kisteleki? Csak mert elővette a régi doktrínát: aki nincs vele, az ellene van?

- Nem tudom. Másfél-két hónappal azután, hogy átvette a hatalmat, közölte velem, nem találja a helyemet a magyar labdarúgásban. Ezért arrébb álltam.

- Nem csak ön, mások is. Aki pedig nem teszi önszántából, azt arrébb állítják. Pedig a magyar labdarúgó-vezérkart csak a magyar labdarúgó-társadalom buktathatná meg, de a jelek szerint ehhez sem ereje, sem indíttatása, sem vezéralakja nincs. Nem érzi találva magát?

- Nem. Én járom a magam útját. Úgy látom, az új magyar futballvezetés a hatalmon lévő politikai kurzus tükörképe, ugyanazokkal a módszerekkel él. Én viszont megmaradnék futballszakembernek. Azt a személyt, Csányi Sándort, aki alkalmas lett volna az MLSZ elnöki posztjára, valósággal elüldözték, mert ha teljesítik a feltételeit, és ő vállalja a felkérést, Kistelekiék ma nem tényezők. Így viszont azok, és élvezik.

- De meddig élvezhetik?

- Nem tudom. Azt hangoztatják, hogy felkavarták az állóvizet. Lehet. De hogy nem tiszta vizet, hanem sarat és mocsarat hoztak magukkal, azt mindenkinek látnia kellene.

Ballai Attila, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek