Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházi robotok félmilliárdért

Robotok végzik a "piszkos munkát" a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központban júliustól. Nyolc lézeres, nem kötött pályás, lapos szerkezet viszi az osztályokra az ebédet, elszállítja a szennyest, a veszélyes és kommunális hulladékot, vagy éppen a műtőkhöz hozza a steril eszközöket. A robotok félmilliárd forintba kerültek. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-06-13 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:42.371375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyolc robot, szoftverek, figyelőközpont, valamint indító- és fogadóállomások - mindez ötszázmillió forintért. A jelenleg csak próbaüzemben működő gépek a tavasszal megalakult Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központban (MH HEK) - a Honvédkórház jogutódjában - dolgoznak. "A régi beruházásból átadtak nekünk elavult robotokat, így eldönthettük, hogy azokat felújítjuk, vagy teljesen modernet veszünk" - mondta el Táborszki Katalin főmérnök. Az új német szerkezetek mellett döntöttek, amik előre tervezett menetrend alapján az eszközökkel, étellel, műszerekkel teli konténereket szállítják el az előre beprogramozott helyekre. A robotok harminc ember munkáját végzik el.

Táborszki Katalin szerint ez mindenképpen megéri. Arra, hogy gazdaságos-e felváltani 30 ember munkáját a félmilliárd forintos robotokra, a főmérnök úgy válaszolt: az biztos, hogy a robotok nem mennek szabadságra, nem betegszenek meg, és megbízhatóak, hiszen köztudott például, hogy a konténerszállítók általában nem túl intelligens emberek.

Mikola István, a Fidesz egészségügyi politikusa korszerű logisztikai rendszernek tartja a robotok alkalmazását. Arról, hogy ezzel emberi munkaerőt takarítanak meg elmondta: nem az a cél, hogy embert lehessen megspórolni, hanem az, hogy a nővér a beteggel tudjon foglalkozni ahelyett, hogy például az étel szállításával törődik. A Honvédkórház júliustól a kancelláriaminiszter testvére által irányított Állami Egészségügyi Központ részeként működik tovább.

Pilári Darinka, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek