Baden-Württemberg legfontosabb partnere Magyarország Oettinger szerint
Magyarország Baden-Württemberg legfontosabb partnere Kelet-Európában - hangsúlyozta Günther Oettinger tartományi miniszterelnök kedden este Stuttgartban Sólyom László köztársasági elnökkel tartott találkozóján.
Dátum: 2007-06-13 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:44.270245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar államfő nem sokkal korábban érkezett a tartományi fővárosba a Robert Bosch Alapítvány meghívására.
Az alapítvány késő esti rendezvénye, illetve a rendezvényen elhangzott előadása előtt a köztársasági elnök tárgyalásokat folytatott a tartomány kereszténydemokrata miniszterelnökével. Sólyom László hangsúlyozta a kulturális kapcsolatok fontosságát, kiemelve egyebek között a Budapesten működő, a tartomány támogatásával létrejött, német nyelvű Andrássy egyetem sikeres működését.
Sólyom Lászlót tájékoztatva Oettinger utalt arra, hogy Baden-Württemberg a térség számos országával szoros kapcsolatokra törekszik. Úgy ítélte meg ugyanakkor, hogy Magyarország a tartomány legfontosabb partnere a régióban. A miniszterelnök kiemelte azt is, hogy a politikai és nem utolsósorban a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok erősödésével párhuzamosan a kölcsönös bizalom is folyamatosan erősödik Magyarország és Baden-Württemberg között.
Günther Oettinger egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy Sólyom László mostani látogatása hozzájárul a gazdasági és kulturális együttműködés további mélyítéséhez. A miniszterelnök utalt annak jelentőségére is, hogy tartományából egyre több vállalat hajt végre beruházásokat Magyarországon.
Sólyomhoz hasonlóan Baden-Württemberg miniszterelnöke is megelégedéssel szólt az Andrássy egyetem működéséről. Úgy ítélte meg, hogy az elmúlt időszakban rendkívül kedvezően alakult, s elérte a kívánt szintet a német nyelvű egyetemen tanuló diákok száma.
Az MTI értesülése szerint a magyar államfő megerősítette Oettinger budapesti látogatásra szóló meghívását.
A találkozót követően Sólyom László nyolcszáz vendég előtt előadást tartott a Robert Bosch Alapítvány rendezvényén a fenntartható fejlődésről, illetve ennek elengedhetetlen környezetvédelmi feltételeiről.
A magyar államfő szerdán Berlinbe utazik, ahol német kollégájával, Horst Köhlerrel, majd Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével találkozik.
MTI - fidesz.hu