Jövőre nő az államadósság, és magasabb lesz a hiány is
Az Európai Bizottságnak a Magyarország pénzügyi helyzetéről szóló, ma megjelenő összefoglalójában javuló államháztartási helyzettel számol 2007-re. A testület kétségesnek tartja azonban a jövő évre tervezett deficitcél teljesülését. A jelentés szerint az államadósság várhatóan tovább növekszik, és 2008-ra meghaladhatja a GDP 68 százalékát. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-13 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:48.627416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország meghozta azokat a kiigazító intézkedéseket, amelyek az államháztartás kiugróan magas hiányát az európai uniós normák szintjére szorítják le - ez áll a Reuters által megszerzett jelentéstervezetben, amelyet ma tesz közzé az Európai Bizottság. A hazánk pénzügyi helyzetéről szóló összefoglalóban kitétel lesz az is: Magyarország jó úton halad ahhoz, hogy államháztartásának hiányát 2009-re a bruttó hazai termékhez viszonyított három százalék körüli szintre szorítsa le. Ugyanakkor az államnak ügyelnie kell központi kiadásai kordában tartására. Úgy tudjuk, Brüsszel szerint kétséges viszont a 2008-as hiánycél teljesülése. Az unió grémiuma 4,9 százalékos GDP-arányos deficitet vár, míg a Pénzügyminisztérium 4,3 százalékot jósol. Korábban az OECD is közzétette becslését: a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő szervezet szerint jövőre 4,8 százalékos hiány várható.
Eközben Magyarországon a növekedés lelassul a nyugat-európai átlag szintjére, vagyis a GDP évi bővülése nem fogja meghaladni a három százalékot, ami azt jelenti, hogy a felzárkóztatási program céljai egyelőre nem teljesíthetők. A gazdasági bővülés fő hajtóereje a dinamikusan fejlődő export marad, aminek eredményeképpen a kereskedelmi mérleg 2007-től aktívvá válhat. Az infláció magas lesz hazánkban. A fogyasztói árak emelkedése ugyanakkor az idei csúcsot (7,5 százalék) követően várhatóan négy százalék alatti szintre mérséklődik 2008-ra, aminek hátterében az egyszeri fiskális kiigazító intézkedések (áfaemelés, gázártámogatás csökkentése) hatásának lecsengése, illetve az erősödő forint áll. Rossz hír viszont, hogy az államadósság várhatóan tovább növekszik, és 2008-ra meghaladhatja a GDP 68 százalékát.
Szajlai Csaba, Magyar Hírlap
fidesz.hu