Megsérült egy magyar katona Afganisztánban
Könnyebb mértékű repeszsérülést szenvedett az alkarján egy magyar katona Afganisztánban, amikor egy házilag készített robbanóeszköz felrobbant a járőrfeladatot végrehajtó egység mellett szerda reggel - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Dátum: 2007-06-13 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:50.356122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaktárca médiaosztályának közleménye szerint az Afganisztánban állomásozó magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) egyik egysége, felelősségi területén, járőrfeladatot hajtott végre, amikor magyar idő szerint 07.20 órakor, Puli-Humriban, az ISAF nemzetközi erők által használt útvonalon, házilag készített robbanóeszköz robbant a feladatot végrehajtó csoport közelében.
A támadás során az egyik katona a jobb alkarján könnyebb mértékű repeszsérülést szenvedett, állapota stabil, anyagi kár nem keletkezett. A sérült kórházba szállítására intézkedtek. A járőr feladatát folytatta, majd biztonságosan visszaérkezett a PRT táborába.
Magyarország mintegy kétszáz katonával tavaly vette át a több mint 760 ezer lakosú, 63 ezer négyzetkilométer területű Baglán tartomány újjáépítési csoportjának vezetését.
MTI - fidesz.hu