Közös sztrájkbizottságot hoztak létre az egyetemi klinikák
Akár a munkabeszüntetés is elképzelhető a négy magyarországi orvosegyetem klinikáin, ha az egyetemi szakszervezetek által létrehozott közös szövetség tárgyalásai a kormánnyal nem vezetnek eredményre.
Dátum: 2007-06-13 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:23:54.915534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orvosi egyetemek klinikáinak finanszírozása ellehetetlenült - mondta az InfoRádiónak a szerdán megalakult Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Berki Zoltán hozzátette: a nyomásgyakorlásra akciósorozatot terveznek, és a miniszterelnökkel akarnak tárgyalni.
Kijelentette, hogy az ország négy orvosi egyetemétől összesen 11 milliárd forintot vont el a kormányzat. Mivel közösek a céljaik, ezért az egyetemek közös sztrájkbizottságot hoztak létre.
inforadio.hu - fidesz.hu