Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Václav Klaust is megfigyelték

Václav Klaus jelenlegi cseh államfőt a nyolcvanas években két éven át rendszeresen figyelte az akkori kommunista Állambiztonsági Hivatal (STB).


Dátum: 2007-06-13 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:23:56.147096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A titkos ügynökök rendszeresen átkutatták Klaus akkori irodáját, lehallgatták munkahelyi és lakástelefonját és elolvasták levelezését - írja szerdán a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap a birtokába került mintegy 200 oldalnyi dokumentumra hivatkozva. A Klaus-dosszié 1984 és 1986 között keletkezett. "Gondoltam, hogy megfigyelnek. Pontosan azonban nem tudtam hogy ki, illetve nem is nagyon érdekelt" - reagált Klaus a dokumentum felfedezésére. A Kluk (Fiú) fedőnevű iratcsomót a belügyminisztérium levéltárában találták meg a kutatók. Az iratokból kiderült, hogy Klaus feleségét, a szintén közgazdász képzettségű Líviát is megfigyelték.

Václav Klaus azzal hívta fel magára a kommunista állambiztonság figyelmét, hogy a nyolcvanas években akkori munkahelyén, a Csehszlovák Állami Bankban, illetve a lakásán gazdasági szemináriumokat rendezett, amelyekre az egyik ügynöki jelentés szerint "nem marxista és jobboldali" beállítottságú embereket is meghívott. Klaus ugyan akkor nem dolgozott semmiféle fontos vagy vezető pozícióban, de a bankban és a pénzügyi körökben is elismert szakértőnek számított, akinek aránylag nagy volt a befolyása. A szemináriumok résztvevői közül a rendszerváltás után többen vezető, miniszteri pozíciókba kerültek.

Az STB ezért beszerezte a résztvevők és a szomszédságban lakók jegyzékét, s megpróbált ügynököket toborozni a körükben, hogy részletes és pontos értesüléseket szerezzen a szemináriumokról. A fennmaradt titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy Klausról, a szemináriumokról és a résztvevőkről végül is öt informátor jelentett az állambiztonságnak. "Klaus személyével kapcsolatban a Pramen (ügynök) megjegyezte: viselkedéséből látni, hogy el nem ismert géniusznak képzeli magát" - olvasható az egyik jelentésben. A gazdasági szemináriumok mintegy két évig folytak, majd a cseh Állambiztonsági Hivatal azt a döntést hozta, hogy ezt a tevékenységet be kell fejezni. Figyelmeztető levelet küldtek ezért a Csehszlovák Állami Bank vezetőségének az ügyről, minek következtében a bank vezetése a szemináriumok további rendezését azonnal letiltotta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek