Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élelmiszerellenőrzések a nyári időszakban

Az élelmiszerellenőrző hatóságok a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal koordinálásával felkészültek az élelmiszerek fokozott ellenőrzésére a nyári időszakban.


Dátum: 2007-06-13 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:23:56.988489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal hírlevelében szerdán közölte, hogy fokozottan ellenőrzik a kiemelten látogatott vendéglátóhelyeket és kereskedelmi egységeket, szállodákat, éttermeket, büféket, piacokat, vásárcsarnokokat, valamint a nagy élelmiszer-áruházakat.

A nyári időszakban közétkeztetést, csoportos étkeztetést biztosító egységek, nyári táborok, rendezvényszervezők is számíthatnak váratlan ellenőrzésekre. Ugyancsak gyakori ellenőrzésre számíthatnak a nagy tömegrendezvények - Forma-I, Sziget-fesztivál - vendéglátó egységei is. Az ellenőrzések során elsősorban az ételmérgezések megelőzését szolgáló higiénés rendszabályok betartását vizsgálják, de kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetének és nyomon követhetőségének ellenőrzésére, a feketegazdaság elleni fellépésre is, a dokumentumok és azok hitelességének, valamint a dokumentum és az áru összetartozásának, beazonosíthatóságának vizsgálatával.

Kiemelt szempont a fogyasztók megkárosításának megelőzése is. Ezért ellenőrzik az ártájékoztatás, jelölés, reklámozás megfelelőségét, valamint próbavásárlással ellenőrzik a kiszámolt árak pontosságát. A kiemelt ellenőrzési időszakban fokozottan ellenőrizni fogják a hatóság munkatársai a szarvasmarhatartó telepeket, azok járványvédelmi helyzetét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek