Louis Armstrong Dszesszfesztivál a hónap végén Bánkon
Negyedik alkalommal rendezik meg a Louis Armstrong Dzsesszfesztivált a Nógrád megyei Bánkon június 29-én és 30-án; a program házigazdája Joe Murányi, a dzsessz királyaként számon tartott amerikai muzsikus utolsó klarinétosa lesz - tájékoztatta az MTI-t az esemény szervezője.
Dátum: 2007-06-13 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:23:57.865782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bánki-tó partján felállított vízi színpadon hagyományosan június utolsó hétvégéjén rendezik meg az évről-évre több látogatót vonzó fesztivált - mondta el Finok Zoltán, a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben a Jazz Steps zenekar tagja.
Kezdetben főleg ismerősökből állt az érdeklődői kör, tavaly már mintegy 3000 néző vett részt a két nap programjain - tette hozzá.
A dzsesszfesztiválon pénteken fellép a Lucky Boys, a Határőr Big Band, a francia Irakli Ú Louis Ambassadors, szombaton ad koncertet a Jazz Steps, a Molnár Dixieland Band és két holland zenekar, az Antoine Trommelen Quartet és az Andor,s Jazz Band.
A színpadi koncertek mellett lesz délutáni és éjszakai örömzenélés, fórumbeszélgetés a zenészekkel, és megnyitják Eifert János fotókiállítását is.
A fesztivál házigazdája hagyományosan a magyar származású Joe Murányi lesz, aki az összes zenekarral fellép a rendezvényen.
A korábbi években a bánki dzsesszfesztivál vendége volt többek között a Benkó Dixieland Band, a Hot Jazz Band és a Budapest Ragtime Band.
MTI - fidesz.hu