Az észtek az oroszokat tartják felelősnek a fagyos kétoldalú viszonyért
Az észt külügyminiszter szerint jórészt Moszkva hibája, hogy nem javulnak az észt-orosz kapcsolatok.
Dátum: 2007-06-13 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:01.165211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy gondolom, hogy ez 90 százalékban az oroszokon múlik. Nagyon nyitottak vagyunk arra, hogy megoldást találjunk" - mondta Urmas Paet szerdán a svédországi Malmöben, miután előző este megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval. Mint hozzátette, nem hiszi, hogy most lenne oka a derűlátásra.
Sajtóértekezletén Lavrov azt hangsúlyozta, hogy Oroszország jó viszonyra törekszik összes szomszédjával, de Észtországgal problémái vannak.
Az orosz illetékeseket az bőszítette fel, hogy az észt hatóságok áprilisban úgy döntöttek, eltávolítják Tallinn belvárosából a második világháborús felszabadító vöröskatona szobrát.
Lavrov szerint ezt a kérdést - amely egyesek számára érzelmi ügy - "a nemzetközi normákkal összhangban és tisztelettel" kellene kezelni.
MTI - fidesz.hu