Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapestre látogat a jordán király

Hivatalos látogatásra szerdán Budapestre érkezik II. Abdalláh jordániai király Sólyom László köztársasági elnök meghívására, útjára elkíséri Rania királyné.


Dátum: 2007-06-13 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:01.468988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Jordán Hásimita Királyság uralkodóját csütörtökön fogadja Sólyom László államfő, ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással a Szent György téri Sándor-palota előtt.

Előbb a királyi és az elnöki pár tart találkozót, majd Sólyom László és II. Husszein négyszemközti megbeszélésére kerül sor a palota Mária Terézia-szalonjában. Az államfők rövid sajtónyilatkozatot tesznek.

Rania királyné és Sólyom Erzsébet, a köztársasági elnök felesége csütörtökön ellátogat a Gyermekek Házába.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek