Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A reformátusok szerint igazságtalan az egyszázalékos felajánlási rendszer

A Magyarországi Református Egyház (MRE) szerint túlzottan bürokratikus és igazságtalan a jelenlegi egyszázalékos felajánlási rendszer; az MRE és a többi történelmi egyház, valamint több mint húsz civil szervezet szerdán Budapesten tartott fórumot az egyszázalékos törvénnyel kapcsolatban.


Dátum: 2007-06-13 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:03.589118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyar Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a fórum megnyitóján arról beszélt, hogy álláspontunk szerint miután az egyszázalékos törvény érinti az egyházak finanszírozásáról szóló koncepciót, ezért nem szabadna úgy külön hozzányúlni ahhoz, hogy az egyházfinanszírozás egészéről ne folynának érdemi tárgyalások.

Mindannyiunk érdeke, hogy olyan átlátható, követhető és ellenőrizhető rendszerben történjék az adózók általi egyszázalékos felajánlásoknak a befogadása és továbbítása, amelyben az államnak és a mindenkori kormányzati szerveknek csak technikai, lebonyolító szerepe van - mondta.

A fórum végzetével közleményt adott ki az egyház. "A támogatási rendszer alapfilozófiája még mindig az, hogy a civileknek és az egyházaknak juttatott támogatás a költségvetés számára elveszett pénz. Ezzel szemben az 1+1 százalékos felajánlás az európai normák szerint olyan társadalmi tartalék, amely felett az állam nem rendelkezhet, csak technikai szerepe van ennek szétosztásában" - áll az írásban.

Mint olvasható, "közös célunk lehet, olyan működési elv kidolgozása, amelyben az egyházak és a civil szervezetek kiszámítható, ellenőrizhető, átlátható, igazságos rendszerben jutnak hozzá a közcélú feladatok végzéséhez szükséges forrásokhoz".

A fórumon elhangzott, hogy az adózók 30,5 százaléka rendelkezik adója egy százalékáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek