Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkbizottságot hozott létre a Mozdonyvezetők Szakszervezete

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) sztrájkbizottságot hozott létre, és egyeztető tárgyalásokat kezdeményez a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal (GKM) a vasúti közlekedés biztonságáról.


Dátum: 2007-06-13 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:06.049115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MOSZ az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismerteti: a szakszervezet küldöttgyűlése szerdán áttekintette a MÁV Zrt. átalakításával, a magánvasutak mozdonyvezetőket foglalkoztató gyakorlatával kapcsolatos kérdéseket, a vasúti közlekedés biztonságát. A testület megállapította, hogy a vasutaknál foglalkoztatott mozdonyvezetők munkavégzésével kapcsolatos biztonsági előírások csak részben felelnek meg a vasútüzem biztonságának, és a foglalkoztatási szabályok magánvasúti megszegése gyakorlattá vált.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a szakszervezet már többször fordult levélben a gazdasági és közlekedési miniszterhez, szorgalmazva és követelve a szükséges vasúti közlekedésbiztonsági intézkedések meghozatalát. A szakszervezet tájékoztatása szerint a minisztertől nem érkezett érdemi válasz, és nem tett intézkedéseket a vasútüzem biztonságos működtetésére sem. Ebben a helyzetben a MOSZ - a Munka törvénykönyve és a sztrájktörvény vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően egyeztető tárgyalásokat kezdeményez a GKM-mel.

A szakszervezet abban bízik, hogy haladéktalanul megkezdődnek a tárgyalások, és azok eredményre vezetnek. Ezzel lehet megteremteni a vasutak működésének biztonságát, az utasok, a munkavállalók, a fuvaroztatók érdekében - írja közleményében a MOSZ.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek