Hatósági hadjárat a csángó falvakban
Továbbra is a román hatóságok kemény ellenállásába ütközik a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásának bővítésére törekvő Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Az egyik Bákó megyei település polgármestere nemrég erőszakos kilakoltatással fenyegette az iskolán kívüli oktatásban részt vevő pedagógusokat. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-14 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:08.015056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hét év telt el azóta, hogy a moldvai Bákó megyében rendszeres formában beindult a csángó diákok magyar nyelvű oktatása, a szervezők azonban sokszor most is hisztérikus megnyilvánulásokat tapasztalnak a román hatóságok részéről.
A Kárpátok keleti felében fekvő Csángóföldön jelenleg tizenhat településen zajlik magyar nyelvű oktatás: fakultatív jelleggel, vagyis magánházakban, illetve állami oktatási intézményekben. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által beindított program keretében 1470 csángó gyermek részesül anyanyelvi képzésben, és ezt közülük kilencszázan hivatalos formában, iskolákban tehetik.
Magyar Nemzet
fidesz.hu