Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU felavatta új hadműveleti központját

Az Európai Unió szerdán Brüsszelben felavatta a szervezet közös biztonságpolitikájának új eszközét, azt a hadműveleti központot, amely adott esetben képes egy kisebb, maximum 2000 fős önálló európai hadművelet megtervezésére és irányítására.


Dátum: 2007-06-14 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:11.143359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyelőre harminc emberrel dolgozó központ elvileg már az év eleje óta létezik, de most tesztelték először képességeit: virtuális - azaz csak a törzskarokat mozgató - hadgyakorlat keretében, a központ irányításával azt ellenőrizték, miként tudna az EU gyorsan csapatokat küldeni egy képzelt afrikai országba, amelyet humanitárius katasztrófa fenyeget.

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdai nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a központ létrehozásával az EU egyáltalán nem a NATO-val akar rivalizálni, sőt, ez a lépés még hasznos is lehet a katonai szövetség számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek