Református Zenei Fesztivál Budapesten
Változatos programot kínálnak a fővárosi Református Zenei Fesztivál eseményei a hét végén az érdeklődőknek - közölték a szervezők az MTI-vel.
Dátum: 2007-06-14 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:23.340282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvény első napján, pénteken a Bakáts tér és a Ráday utca ad helyet a részben szabadtéri eseményeknek. Játszik a Makám együttes, a Lónyai utcai református gimnáziumban tartandó ünnepi hangversenyen a Soli Deo Gloria Énekkara lép fel. Szombaton a Zeneakadémia nagytermében az Erkel Ferenc Vegyeskar és Kamarazenekar Cseri Zsófia vezényletével ad koncertet, a Ráday utca és Bakáts tér térségében a műfajok találkoznak: a Fugato Orchestra szimfonikus rockot játszik délután, este pedig a népszerű After Crying együttes lép föl. Ezen a napon tartják ugyancsak a Lónyai utcai református gimnáziumban a kántorok és egyházzenészek országos találkozóját.
Vasárnap a Bakáts téri katolikus templomban Vedres Csaba és a Kairosz Kvartett játszik, késő délután a Vujicsics együttes muzsikál. A fesztivál záróhangversenyét a Művészetek Palotájában tartják vasárnap este, ahol Fassang László orgonál a Református énekek elnevezésű hangversenysorozatban.
Ebben az elmúlt öt évben olyan ismert kórusok énekeltek, és lépnek fel most is, mint például a Debreceni Kollégiumi Kántus, a Pasaréti Palló Imre Énekkar, a Psalterium Hungaricum Kórus, a Soli Deo Gloria Kórus, valamint a Felvidék és Erdély református kórusai.
MTI - fidesz.hu