Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkaügyi kérdés a nyíregyházi kórházi vezető ügye

Érthetetlen, hogy politikai ügyként állítja be az MSZP a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház főigazgatója munkavégzés alóli mentesítésének tisztán munkaügyi kérdését - mondta a Fidesz térségi elnöke a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének rendkívüli sajtótájékoztatóján, csütörtökön Nyíregyházán.


Dátum: 2007-06-14 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:23.663200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főigazgatót munkáltatója, a megyei önkormányzati közgyűlést képviselő elnök mentesítette a munkavégzés alól, mert kapott egy névtelen levelet a kórházvezető tevékenységével kapcsolatban, amit természetesen kivizsgáltat - mondta Tilki Attila, aki a Fidesz országgyűlési képviselője is. A fideszes térségi elnök hozzátette: önkormányzati vezetőként, mint Fehérgyarmat polgármestere ő is találkozott már hasonló esettel, és ugyanúgy járt el, mint a megyei közgyűlés elnöke, a vizsgálat lezárásáig mentesítette a munkavégzés alól az érintett hivatali vezetőt vagy dolgozót. "Nem szerencsés politikai kérdést csinálni személyi ügyből, mert akkor a hozzá nem értő laikusok ilyen esetekben boszorkányüldözést sejtenek" - hangsúlyozta Tilki Attila.

A rendkívüli sajtótájékoztatón Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője, Nyírbogát polgármestere azt mondta: az MSZP-nek inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy az általuk egészségügyi reformnak tartott intézkedések alapján a nyíregyházi kórházban még a daganatos betegek operációját is várólista alapján végzik, "pedig ilyen esetben minden elodázott perc a gyógyulás esélyeit rontja". Simon Miklós két esetet említett meg. Az egyik szerint egy agydaganatos nőt szeptemberre jegyeztek elő műtétre, egy tüdő tumoros férfit pedig a május 7-én befejezett kivizsgálást követően június 7-én operáltak meg a súlyponti intézmények közé tartozó kórházban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek