Csúszhat a BKV júniusra ígért átalakítása
Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetőjének ismeretei szerint csúszik a BKV és a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által június végére ígért BKV átalakítási határidő.
Dátum: 2007-06-14 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:24.932885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus erről az útépítések kapcsán kartellező cégek Fidesz által szorgalmazott önkormányzati vizsgálatról szóló csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt. A frakcióvezető indokoltnak tartaná annak tisztázását, hogy a BKV miért nem indított határidőben kártérítési eljárást a kartellező cégekkel szemben.
Tarlós István közölte, úgy tudja, hogy már szeptemberre csúszott a BKV átalakításának június végére ígért határideje. Hangsúlyozta, "jó lenne tudni, hogy mi folyik a BKV-nál, mert megint nem tudjuk. Mintha kaotikus állapotok lennének" - jegyezte meg. A frakcióvezető hozzátette: "ha az átszervezés rádől a BKV-re, akkor rádől a városra is". Nem csak a 73 milliárd forintos adósságállomány felszámolása nem kezdődik meg, hanem a megtakarítások ígérete is köddé válik. "És nagyon úgy néz ki a helyzet, mintha a jelek erre utalnának" - fűzte hozzá a frakcióvezető.
MTI - fidesz.hu