Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Kurt Waldheim

Elhunyt Kurt Waldheim egykori osztrák köztársasági elnök. Ezt a hozzátartozók közölték csütörtökön.


Dátum: 2007-06-14 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:27.623402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kurt Waldheim 1986 és 1992 között volt Ausztria államfője, az ENSZ élén 1972 és 1981 között állt. Pályafutását beárnyékolta, hogy kiderült: Hitler tisztjeként szolgált a Balkánon. Ezt ő is elismerte, azt azonban tagadta, hogy tudott volna a nácik által elkövetett háborús bűnökről. A legtöbb osztrák hitt Waldheimnek, a vádak napvilágra kerülése után még népszerűsége is emelkedett. Sok országban ennek ellenére nemkívánatos személynek tartották, és elnöki hivatala alatt szinte egyáltalán nem tett állami látogatásokat.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek