Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MTI szerint pénteken jelentik be Szilvásy távozását

Várhatóan pénteken jelenti be Szilvásy György kancelláriaminiszter távozását a miniszterelnök - értesült több forrásból az MTI csütörtökön.


Dátum: 2007-06-14 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:29.178261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Információk szerint az már eldőlt, hogy a kancelláriaminiszter Kiss Péter, a szociális és munkaügyi tárca vezetője lesz. A távirati iroda kedden írt arról, hogy Szilvásy Györgynek sem lenne ellenére, ha kevésbé leterhelő munkát végezne a kormányon belül. Gyurcsány Ferenc csütörtökön nem erősítette meg a Szilvásy György távozásáról szóló híreket.

Ez akkor tény, amikor bejelentem, és most még nem jelentettem be - közölte a kormányfő a nap folyamán a kancelláriaminiszter távozását firtató újságírói kérdésre reagálva. Hozzátette: ilyen döntések előtt konzultál a szocialista párt vezetőivel, illetve tájékoztatja a koalíciós partnert is. Az MTI értesülései szerint az egyeztetések egy része már megtörtént. Gyurcsány Ferenc arra a felvetésre, hogy mikorra várható a kormányátalakítás, csütörtökön azt mondta: erre nem tud válaszolni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek