Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzatokra húzzák a vizes lepedőt

Igazságtalan és hazug az a kormányzati magatartás, amely a megszorítások miatt most az önkormányzatokra próbálja ráhúzni a vizes lepedőt - mondta Szijjártó Péter a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva csütörtökön, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-06-14 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:31.700218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz kommunikációs vezetője emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban több olyan kormányzati döntés is született, amelynek negatív hatásai az önkormányzatok szintjén "csapódnak le", nehéz helyzetbe hozva a településeket.

"A források elvonásával az önkormányzatok számos olyan döntést kénytelenek meghozni, amit nem saját jóindulatukból hoznak meg, hanem a kormány intézkedései miatt" - hangsúlyozta a politikus.

Szijjártó Péter szerint "igazságtalan" és "hazugságon alapul" az a kormányzati magatartás, amely az önkormányzatokra próbálja "ráhúzni a vizes lepedőt" és próbálja őket hibásként beállítani.

Ha az önkormányzatokon múlna, nem bocsátanának el "száz és ezer" pedagógust és egészségügyi dolgozót - tette hozzá Szijjártó Péter.

Lamperth Mónika, önkormányzati és területfejlesztési miniszter tárcája elmúlt évét értékelve sikerekről beszélt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta, hogy a "közigazgatási reformot" az önkormányzatokkal közösen alakítják, és az a helyi önkormányzatokról szóló törvény ellenzéki támogatottságának hiányában sem marad el.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek