Szétcincált agrárprogram
Kétszáznegyven kérdéskörben, fejezetenként három-nyolc konkrét kérdést, kifogást fogalmazott meg az Európai Unió az Új Magyarország vidékfejlesztési programmal kapcsolatban. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-15 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:32.900555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a mintegy 1400 milliárd forintos fejlesztési forrásról az év végéig nem lesz megállapodás, tehát az idén nem jut pénz a beígért pályázatokra. A tárca nem tudott konkrét információkkal szolgálni az ügyek állásáról.
Információink szerint már a múlt hét óta a kormány kezében van az európai közösség véleménye a februárban benyújtott Új Magyarország vidékfejlesztési programról. A tét hét éven át öszszesen 1400 milliárd forintnyi támogatás, a pályázatokat 70-80 százalékban az unió finanszírozza.
Ángyán József országgyűlési képviselő, a mezőgazdasági bizottság fideszes tagja tegnap kapta meg a brüsszeli dokumentumot. A Magyar Nemzetnek elmondta: a harminckét, sűrűn teleírt oldalon a közösség 240 nagy kérdéskört vet fel problémaként, s kérdéskörönként három-nyolc konkrét kérdésre vár választ a kormány terveivel kapcsolatban.
Ez azt jelenti, hogy a támogatási pénzek felhasználásáról az év vége előtt nagy valószínűséggel nem lesz aláírt szerződésünk, ennek hiányában pedig nem folyósítják a pénzt.
A bizonytalanság ellenére a kormány mégis írt ki pályázatokat az Új Magyarország vidékfejlesztési program bizonyos jogcímeire, anélkül, hogy létezne érvényes megállapodás az unió közösségével, és anélkül, hogy a terv pénzügyi sarokszámait egyáltalán legalább itthon társadalmi vitára bocsátották volna, mielőtt benyújtották Brüsszelnek.
Sőt, Ángyán József elmondása szerint még a parlament sem ismerhette s vitathatta meg az egyes támogatási címek kapcsán igényelt összegeket.
Szarka Ágota, Magyar Nemzet
fidesz.hu