Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik Friderikusz az ATV-től?

Az ATV a rossz nézettségi adatok miatt ősztől már "nem tervez" Friderikusz Sándorral, a "rendszerváltás utáni televíziózás egyik legnagyobb úttörőjével" - írta a pénteki Blikk.


Dátum: 2007-06-15 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:37.419249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Friderikusz Most című napi műsor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, márpedig az ATV "alig több mint egy évvel ezelőtt feltehetően zászlóshajójának szánta Friderikusz új produkcióját, amelyet a riporter tapasztalataira, kapcsolataira és korábbi sikereire alapozhattak" - olvasható a lapban. A Blikk szerette volna az információt az érintettekkel is megerősíttetni, de a csatornától senki sem akart nyilatkozni az ügyben, Friderikusz Sándort pedig nem tudták elérni.

A lap emlékeztetett arra, hogy 1992 és 1997 között 4,7-6,4 millió nézőt is vonzott a köztelevízióban sugárzott Friderikusz Show. 2003 és 2005 között az MTV-n A szólás szabadsága című műsorának 0,6-0,8 millió fős volt nézettsége. Az ATV-n sugárzott Friderikusz Most műsorra 0,08-0,4 millió néző volt kíváncsi.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek