Kistérségi pályázati tanácsadás a Homokháton
A magánvállalkozások pályázati tevékenységét segítő csoport jött létre a mórahalmi kistérségben, az első húsz mezőgazdasági gépbeszerzési és fejlesztési pályázatot már le is adták - közölte a homokháti kisváros fideszes polgármestere pénteken.
Dátum: 2007-06-15 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:38.053203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A települések intézmény- és infrastruktúrafejlesztése nagyon fontos kérdés, de a térség jövője alapvetően azon fog múlni, mennyi munkahely lesz, és az emberek hogyan tudják megteremteni egzisztenciájukat" - mondta Nógrádi Zoltán az MTI-nek. Ez főként attól függ, miként tudják a vállalkozói szektort segíteni - tette hozzá.
A következő időszakban rendkívül fontos lesz, hogy ezek a vállalkozások megerősödjenek, és versenyképesek maradjanak, s legalább a helyi piacot meg tudják maguknak tartani. A mórahalmi kistérségben ezért létrehoztak egy csoportot, amely kifejezetten a magánvállalkozók pályázati tevékenységével foglalkozik - tudatta a polgármester.
Az első nagyobb pályázati kör a második nemzeti fejlesztési terven belül a mezőgazdasági termelők technológiai és gépfejlesztése volt. A kistérségi iroda több mint kétszáz gazdálkodóval tartotta folyamatosan a kapcsolatot, az első félszáz pályázat előkészítése folyamatban van, és ebből húszat már le is adtak - mondta.
Nógrádi Zoltán tájékoztatása szerint az információszolgáltatás és a tanácsadás a vállalkozások számára ingyenes, s a pályázatírásért is csak akkor kell - jóval a piaci ár alatti - költségtérítést fizetniük, ha a pályázók elnyerték a támogatást.
MTI - fidesz.hu