Beiktatták Budapest új rendőrfőkapitányát
Ünnepi állománygyűlésen beiktatta hivatalába Tóth Gábor dandártábornokot, Budapest új rendőrfőkapitányát Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken Budapesten.
Dátum: 2007-06-15 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:40.216904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Takács Albert az ünnepségen átadta a budapesti rendőrfőkapitány helyetteseinek kinevezési okmányait is. A főváros rendőrkapitánya közbiztonsági helyettesének Nagy-Juhák Istvánt, az eddigi VII. kerületi rendőrkapitányt; a bűnügyi helyettesnek Bodnár Zsoltot, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának korábbi főosztályvezetőjét nevezte ki.
MTI - fidesz.hu