Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom Bécsben tárgyal a Rába szennyezéséről

Sólyom László köztársasági elnök szombaton Bécsbe utazik, ahol találkozik az osztrák szövetségi elnökkel, Heinz Fischerrel.


Dátum: 2007-06-15 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:41.752890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő egy pénteki budapesti, környezetvédelmi rendezvényen újságíróknak elmondta: a tárgyalások középpontjában a Rába szennyezésének kérdése lesz. "Botrányos volt, hogy nem történt hat éven keresztül semmilyen továbblépés, csak a kifogások keresése" - mondta a köztársasági elnök. Sólyom László úgy vélte, "most már a két ország kapcsolatait beárnyékolja ez a botrányos szennyezés".

A jennersdorfi Boxmark cipőgyár május elsejéig kapott határidőt, hogy megállítsa szennyeződést. Bugán József, Szentgotthárd környezetvédelmi kérdésekért felelős alpolgármestere május elsején azt nyilatkozta: annak ellenére, hogy letelt a megszabott határidő, ameddig az osztrákoknak a folyó szennyezését meg kellett volna szüntetniük, a Rába továbbra is habzott.

Csütörtökön Olajos Péter Európai Parlamenti képviselő (EPP-ED, MDF), a Környezetvédelmi bizottság tagja bejelentéssel fordult Stavros Dimas Biztoshoz, amelyben arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy indítson hivatalos eljárást Ausztria ellen a habzó Rába ügyében.

Májusban a két ország Környezetvédelmi miniszterei abban állapodtak meg, hogy kormányaik nem fordulnak az Európai Bizottsághoz szeptemberig. Ezt a határidőt állapították meg ugyanis arra, hogy az e célra létrehozott osztrák-magyar akciócsoport megoldást találjon a problémára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek