Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány "reformja" elérte a kormányt is

Négy minisztérium vezetésén változtat és két új tárca nélküli minisztert nevez ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ezt pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a kormányfő.


Dátum: 2007-06-15 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:43.619027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a Miniszterelnöki Hivatal élén miniszterelnök-helyettesként Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt, aki a továbbiakban tárca nélküli miniszterként irányítja majd a polgári titkosszolgálatokat. A kormányfő közölte: a szociális és munkaügyi miniszter, Kiss Péter helyett, Lamperth Mónika jelenlegi önkormányzati és területfejlesztési miniszter lesz. Az ő helyére Bajnai Gordon jelenlegi fejlesztéspolitikai kormánybiztos kerül, aki továbbra is felügyeli a fejlesztéspolitikát - tette hozzá. Tárca nélküli miniszter lesz Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság alelnöke, aki a közigazgatási végrehajtás irányításáért felel. Gyurcsány Ferenc bejelentette azt is, hogy Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi államtitkára átkerül Szilvásy Györgyhöz, helyette Vadai Ágnes lesz a honvédelmi tárca államtitkára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek