Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lakosság 70 százaléka az éhezés küszöbén

Malawi 10 millió lakosának 70 százalékát fenyegeti közvetlenül éhínség és a helyzet egyre romlik - jelentette ki szerdán a malawi alelnök.


Dátum: 2002-02-27 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:00.806421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vidéki körzetekben az idősek közül sokan máris éhen halnak, a fiatalabbak gyökereken és levélféléken próbálják fenntartani magukat, de az elfogyasztott növények is gyakran mérgezők.

Malawi alelnöke a Nemzetközi Valutaalap odalátogató küldöttségének elmondta: az éhezés mértéke az országban már elérte a válságszintet, szinte az egész lakosság élelmiszerhiánnyal küzd.

A kormány becslései szerint 21,6 millió dollárra lenne szükség a katasztrófa elkerülésére, de egyelőre csak 1,6 millió dollár áll rendelkezésre. Az alelnök szerint az adományozóknak gyorsan kellene cselekedniük, ha a helyzet rosszabbodását meg akarják állítani.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának szakértői szerint a malawi helyzetet a szárazság, az áradások és a gazdasági nehézségek idézték elő, s ezen okok miatt Afrika déli részén, különösen Zambiában, Malawiban és Zimbabwéban 2,4 millió embert érint máris az éhezés. Ez a szám növekedhet, ha az áprilisi betakarítás a várakozásoknak megfelelő rossz termést hoz.

Kapcsolódó elemek