Nyolcszorosára ugrott az állami intézmények adóssága
Tavaly októberre az év eleji szint nyolcszorosára ugrott a költségvetési szervezetek hatvan napon túli adósságállománya, az átütemezett adósság pedig az ötszörösére nőtt.
Dátum: 2007-06-15 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:46.055625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy kormánypárti javaslat szerint az eddigieknél korábban jelölhetne ki ezért a pénzügyminiszter kincstári biztost a túl nagy adósságot felhalmozó állami intézményekhez - írja a Népszabadság.
Ha a javaslatot megszavazza az Országgyűlés, akkor a pénzügyminiszter már nemcsak a legalább ötvenmilliós tartozást felhalmozó állami intézményekhez küldhetne kincstári biztost, hanem megelőző jelleggel lehetősége lenne erre máshol is. A javaslat nem vonatkozik az önkormányzati fenntartású intézményekre, ezeknél a települések kezében maradna a biztos kijelölésével kapcsolatos döntés.
Leginkább a beszállítóknak és a közüzemi cégeknek tartoznak az állami intézmények. A legnagyobb tartozása tavaly októberben az igazságügyi tárcának volt, a másik csúcstartó a Központi Adatfeldolgozó, de többször kellett kijelölni már kincstári biztost a Pécsi Tudományegyetemhez is.
hirtv.hu - fidesz.hu