Kádár öröksége ólomsúlyként nehezedik ránk
Két évtizeddel Kádár halála után is a diktátor öröksége ólomsúlyként nehezedik ránk - jelentette ki Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója a XX. század intézet által "Mit kezdjünk vele? - Kádár János, 1912-1989" címmel rendezett nemzetközi konferencián.
Dátum: 2007-06-15 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:46.694094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A történész szerint a feldolgozatlan, kibeszéletlen múlt megosztja az országot, bizalmatlanságot, állandó nyugtalanságot gerjeszt.
Hangsúlyozta: szakítanunk kell a múlt minden hagyatékával. A történész megemlékezett a diktatúra éveiről és a rendszer áldozatairól is.
"Kádár mozgásterét a szovjet megszállóerők jelenléte nem csak szűkítette, hanem egyben meg is erősítette. Stabilizálta és ugyanakkor szabotálta is az ország kommunista berendezkedését. Az 1956-ot megtapasztaló Kádár ezért ragaszkodott mindvégig a megszálló hadsereg jelenlétéhez, ezért utasította vissza a kivonásukra irányuló szovjet ajánlatokat. Soha nem volt és nem lesz szovjetellenes kommunizmus - hirdette, mert tudta, amíg szovjet csapatok állomásoznak hazánk földjén addig és csak addig maradhat meg a szocialista rendszer. Addig és csak addig van biztonságban." - nyilatkozta Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója.
HírTV - fidesz.hu