Francia turisztikai szakemberek tekintették át Bács-Kiskun idegenforgalmi helyzetét
A franciaországi Vienne megye turisztikai szakemberei négy napos ittlétük során fölmérték Bács-Kiskun megye adottságait, erősségeit és lehetőségeit - elmélyülő kapcsolat a turizmusfejlesztésben a két testvérmegye között.
Dátum: 2007-06-15 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:47.909560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Francia turisztikai szakemberekből álló csoport látogatott Bács-Kiskun megyébe. Ittlétük során fölmérték megyénk turisztikai kínálatát, majd tanácsokat adtak a turisztika erősítéséről Bács-Kiskun megye vezetésének, illetve a Hivatal munkatársainak. A francia szakemberek a majdnem egyhetes vendégség során bejárták Bács-Kiskun minden tájegységét.
Tapasztalataikról 2007. június 15-én reggel munkamegbeszélésen számoltak be, illetve ekkor fogalmazták meg ajánlásaikat is. Ezek az alábbiakban összegezhetők: amennyiben sikerül programláncolatokra fölfűzni a megye sokszínű turisztikai kínálatát és a jövőben a turisztikai kínálat-struktúra kirajzolódik, az kellő nagyságú vállalkozói tőkét mobilizálhat a jövőben; a Duna-vidéket Bécstől látogathatóvá kellene tenni egy turisztikai csomag részeként; fejlesztendő a megyei borturizmus, egy-egy megállóval; a termálvízkincset még inkább hasznosítani kell, mert egyre több pihenésre vágyó érdeklődik a komplex wellness-szolgáltatások és az élményturizmus iránt; fejlesztendő a lovasturizmus, illetve a tájgazdálkodás, benne az őshonos állatfajokkal - a múlt és a gyökerek egyre fontosabbá válnak a globalizáció korában.
A megbeszélés során Bányai Gábor Megyei Közgyűlési Elnök megköszönte a delegáció segítségét és a tanácsokat, továbbá arra kérte a delegáció tagjait, hogy egy hosszabb lélegzetvételű tanulmány elkészítésével járuljanak hozzá Bács-Kiskun megye idegenforgalmának föllendítéséhez. Erre a delegáció tagjai ígéretet tettek, és fölajánlották segítségüket a megye turisztikai szakembereinek képzésében is.
fidesz.hu