Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A világ legnagyobb vízerőműve: újabb kitelepítések

A jövő év végéig még több mint 100 ezer ember kényszerül elhagyni eddigi lakhelyét és más helyre költözni Kínában, a Három Szurdok Gát, a világ legnagyobb vízerőművének építése miatt.


Dátum: 2007-06-15 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:51.595056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1993-ban kezdett beruházás 180 milliárd jüan (23,6 milliárd dollár) költségű, és összesen 1,4 millió ember áttelepítésével jár. Ebből az utolsó százezer fős csoportot készülnek mostantól áttelepíteni. A vízerőműnek 2009-ig kellene elkészülnie. A kormány azért támogatja a tervet, mert ezzel ellenőrizni tudja a Jangce áradásait, és csökkentheti az ország energiafüggését a széntől.

Az energiaéhes Kínában egyre inkább kívánnak támaszkodni a megújítható energiaforrásokra is, ezen belül jelentős vízenergia-ipari beruházásokat hajtanak végre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek