Kirill metropolitával folytatott megbeszélést Erdő Péter bíboros
Egy európai katolikus-ortodox egyházi fórum létrehozásának lehetőségéről, valamint az emberi és keresztény értékekről, az emberi méltóságról és az emberi jogokról cserélt eszmét Erdő Péter bíboros és Kirill metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi vezetője pénteken Moszkvában.
Dátum: 2007-06-15 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:52.822118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdő Péter bíboros, magyar katolikus prímás az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnökeként tartózkodott Moszkvában, ahol részt vett a pénteken véget ért kétnapos katolikus-ortodox konzultáción. A tanácskozáson a társadalmi rendről, az emberi jogokról és a személyiség méltóságáról szóló egyházi tanítás antropológiai és etikai alapjait tekintették át, valamint megvitatták az ortodox és a katolikus egyháznak az egyházi-társadalmi téren való jövőbeni együttműködésének perspektíváját.
A bíboros elmondta, hogy Kirill metropolitával áttekintette a moszkvai konzultáció témáit. Beszéltek arról, hogy meg kellene teremteni annak lehetőségét, hogy ortodox és katolikus szakemberek többször is tanácskozzanak ezekről a kérdésekről, és esetleg közös kutatásokat is végezzenek. A következő hónapokban előkészítő bizottság dönt arról, hogy mely egyházak képviselőit hívják meg a fórumra, amelyet - a bíboros reményei szerint másfél éven belül - Olaszországban szeretnének megtartani.
Erdő Péter csütörtökön találkozott II. Alekszij orosz ortodox egyházfővel, aki a bíboros elmondása szerint kedvezően fogadta egy katolikus-ortodox fórum létrehozásának gondolatát az alapvető természetjogi, erkölcsi normák és értékek megvitatása és közös előmozdítása érdekében.
Kirill metropolita a tanácskozást megnyitva emlékeztetett arra, hogy XVI. Benedek pápával már annak római beiktatása alkalmával megállapodtak olyan párbeszéd beindításában, amely elősegíti a közös értelmezését a mai embereket ténylegesen izgató problémákról. Ez persze nem pótolja a dogmatikai dialógust, amely többoldalúan folyik olyan teológiai problémákról, amelyek mind ez ideig elválasztják egymástól a keleti és a nyugati egyházakat - tette hozzá.
Andrej Kurajev diakónus, a moszkvai teológiai intézet közismert professzora pénteken úgy vélte, hogy a XVI. Benedek pápa és II. Alekszij lehetséges találkozójáról szóló vatikáni bejelentés mögött a katolikusok azon törekvése húzódik, hogy rendezzék a problémákat az orosz ortodox egyházzal. Walter Kasper, a keresztény egyházak közötti kapcsolatokért felelős szentszéki bíboros csütörtökön jelentette be, hogy egy éven belül létrejöhet ez a találkozó.
Emlékeztetve arra, hogy a moszkvai patriarkátus álláspontja szerint egy ilyen találkozónak nem szabad pusztán protokolláris jellegűnek lennie, Kurajev hangsúlyozta: az ortodox egyház azt szeretné, ha a katolikus egyházfő erkölcsi értékelést adna a közelmúlt - és részben a jelen - eseményeiről. Kijelentette, hogy a pápának el kell ítélnie a görög katolikusoknak az ukrajnai ortodoxok elleni, a Vatikánnal való egység megteremtésének nevében elkövetett erőszakos cselekedeteit.
A Vatikán visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint erőszakos hittérítésre törekszik orosz és ukrán földön.
MTI - fidesz.hu