Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arab Liga: Elég a gázai erőszakból

Az Arab Liga külügyminiszterei elítélik a Gázai övezetben történteket. Kairóban tartott rendkívüli ülésük után közleményben szorgalmazták az összecsapások előtti állapot visszaállítását.


Dátum: 2007-06-16 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:24:55.618203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az arab politikusok hangsúlyozzák: tiszteletben kell tartani az Abbász elnök vezette Palesztin Hatóság nemzeti legitimitását és választott intézményeit, de mindazonáltal azt is, hogy a parlamentben az iszlamista Hamásznak van többsége. Egyiptom elhatárolódott a közös állásponttól és elítélte a Hamászt, amiért magához ragadta a hatalmat és akadályozza a legitim palesztin intézmények működését.

Közben Oroszország felszólította a rivális palesztinai politikai erőket, hogy vessenek véget a vérontásnak, és folytassák a mekkai találkozón kötött megállapodások végrehajtását.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek