Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aziz javuló együttműködést ígér

Még nagyobb mértékű együttműködést ígért az ENSZ-fegyverzetellenőrökkel Tárik Aziz iraki kormányfőhelyettes egy hétfő esti tévéinterjúban. A vezető iraki illetékes azután nyilatkozott a kanadai CBC televíziónak, hogy az ellenőrök vezetője, Hans Blix jelentést tett az ENSZ Biztonsági Tanácsában.


Dátum: 2003-01-28 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:59.917489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aziz kijelentette, már eddig is csupán két olyan terület volt, ahol az ellenőrök kifogást jeleztek Bagdaddal szemben: a felderítő repülések engedélyezése, illetve azok a feltételek, amelyek mellett az ellenőrök iraki tudósokat kérdezhetnek ki. Bagdad minden másban teljes egészében együttműködött - mondta Aziz, és hozzátette, hogy a jövőben Irak még többet tesz azért, hogy az ellenőrök valamennyi igényét teljes körűen kielégítse.

Nem virágokkal, hanem golyókkal fogadják Irakban a támadó amerikaiakat, és súlyos veszteségek várnak rájuk - ígérte Tárik Aziz a tévéinterjúban.

Aziz megerősítette azt is, hogy egy Irak elleni hadművelet esetén Bagdad nem fog katonai célpontokat keresni az Egyesült Államok területén, de nem zárt ki esetleges csapásokat az amerikai felvonuláshoz felhasznált kuvaiti bázisokra. Kuvait hadműveleti terület, s az amerikai csapatok Kuvaitban készülnek az Irak elleni támadásra. Amennyiben onnan támadnak, nem zárható ki egy iraki válasz, amely teljesen törvényes megválaszolása egy agressziónak - mondta a bagdadi vezető.

"Amennyiben az amerikaiak megpróbálják lerohanni Irakot, bátor és hatékony fogadtatásban lesz részük, súlyos veszteségeik lesznek" - szögezte le Aziz, hozzáfűzve: az amerikaiak azzal ámítják magukat, hogy virágokkal fogadják őket. Azonban golyók várják őket, nem virágok. Több százezernyi lőfegyvert osztottunk szét és magabiztosak vagyunk - nyilatkozta a CBC-nek az iraki miniszterelnök-helyettes.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek