Letartóztatták a horvát privatizációs ügynökség vezetőit
Korrupció vádjával letartóztatták szombaton a horvát állami privatizációs ügynökség hat vezető munkatársát, köztük három alelnököt, és a miniszterelnök bejelentette az egész ügynökség felszámolását.
Dátum: 2007-06-17 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:25:02.698186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ivo Sanader rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyről, és a korrupció elleni határozott fellépés bizonyítékaként üdvözölte az egy éve tartó nyomozás sikerét. A kormány elszánt küzdelmet folytat a jövőben is a korrupció ellen - mondta.
A gyakorlatilag az egész országban folyó letartóztatásokban mintegy 150 rendőr vett részt. Elkoboztak több százezer eurót, amelyről feltételezik, hogy megvesztegetésből származik. Egy gyanúsított még menekülőben van.
Sanader közölte, hogy a jövő héten a kormány megvitatja a privatizációs ügynökség teljes feloszlatását. Az államelnök által "a korrupció és csalás melegágyának minősítette" szervezet helyett valószínűleg újat hoznak létre. A gyanús privatizációs ügyleteket felülvizsgálják, és adott esetben megsemmisítik. A horvát főügyész szerint ilyenből bizonyosan több is lesz.
MTI - fidesz.hu