35 halott egy robbantásos merényletben Kabulban
Legkevesebb 35-en haltak meg vasárnap Kabulban, amikor tálib lázadók felrobbantottak egy rendőrségi autóbuszt - közölték az afgán hatóságok és szemtanúk.
Dátum: 2007-06-17 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:25:03.897093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A robbantásnak legkevesebb 35 sérültje van. A merénylet elkövetőjeként jelentkeztek a tálib lázadók. Mint egyik szóvivőjük, Zabiullah Mudzsahed közölte, pokolgéppel teli autót robbantott fel egy öngyilkos merénylő a busz mellett.
Kabul tartomány rendőrfőkapitány-helyettese szerint azonban az öngyilkos merénylő a 45 személyes autóbuszon tartózkodott, amely rendőr-akadémistákat, de más polgári személyeket is szállított. A busz a robbanáskor éppen egy megállóban állt, egy rendőrkapitányság közelében, zsúfolt városrészben.
Egy közeli kórház egyik orvosa elmondta, hogy hozzájuk 18 holttestet és több mint 35 sérültet szállítottak be. A sérültek többségének állapota súlyos - tette hozzá. Az autóbusznak csak a váza maradt meg a robbanás után, a teteje pedig leszakadt. A helyszínen több száz rendőr vizsgálta a merénylet körülményeit.
dunatv.hu, MNO - fidesz.hu