Tóth Imre a kultúra lovagja
Mások mellett Gerhard Hanke-val, Berlin alpolgármesterével, Ladislav Lipic tábornok, szlovén vezérkari főnökkel, George F. Pataki, New York állam magyar származású kormányzójával együtt vette át Tóth Imre országgyűlési képviselő, Sarkad város polgármestere az Egyetemes Kultúra Magyarországi Lovagja kitüntető címet.
Dátum: 2003-01-28 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:00.542409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A magyar államiság millenniuma alkalmából alapított nemzetközi szintű szakmai elismerést a kuratórium döntése alapján a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozza, a népek közötti kulturális kapcsolatok ápolásáért - derül ki az emlékplaketthez dukáló oklevél indokló részéből.
Az alapítvány stílszerűen a magyar kultúra napján, január 22-én Budapesten a Stefánia palota ovál termében adta át a Magyar Kultúra Lovagja, illetve a Magyar Kultúra Apródja kitüntetést. Idén 36 közismert személyiség, köztük a fentebb említetteken kívül: Max van Der Prose berlini zeneszerző, Tar Károly Stockholmban élő magyar író vehette át a kitüntető címet.
Kuriózum, hogy korábban, Tóth Imre előtt már két sarkadi születésű hajdúvárosi díszpolgár is megkapta az Egyetemes Kultúra Magyarországi Lovagja kitüntetést: Búza Barna szobrászművészt és Márton András nyugállományú honvéd altábornagyot, "a forradalom ezredesét" ütötték már a magyar kultúra lovagjává.
Béres Ferenc énekművész, Czine Mihály irodalomtörténész, Dinnyés József dalszerző, Raduly József, a 100 tagú cigányzenekar producere és Tolcsvay Béla énekmondó ugyancsak a kitüntetettek között szerepel. Posztumusz részesült a lovagi címben dr. Lőrincze Lajos nyelvész és Király Béla miniszterelnöki tanácsadó.
Tóth Imre népművelői, pedagógusi, művelődésszervezői érdemei elismeréseképpen részesült a nemzetközi szintű szakmai kitüntetésben. Sarkad város első embere pedagógusi pályáját a mezőgyáni általános iskolában kezdte, majd a hajdúvárosi Bartók Béla Művelődési Központ előadójaként, később igazgatójaként folytatta. Polgármesterré választásáig a megyei művelődési központ művelődési osztályának vezetőjeként tevékenykedett.
Both Imre - Békés Megyei Hírlap online