Sopron - Párbeszéd az érdekképviseleti szervezetek és a hatóságok között
Sopron városa párbeszédet kezdeményezett az érdekképviseleti szervezetek és a hatóságok között. A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, a Sopron és Vidéke Ipartestület, illetve az ellenőrző hatóságok közötti egyeztetést, véleménycserét a soproni városházán tartották.
Dátum: 2007-06-17 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:25:07.081606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fórumot dr. Simon István alpolgármester vezette, aki úgy vélte mindenképpen együttműködésre és párbeszédre van szükség a vállalkozói érdekképviseletek és a hatóságok között, továbbá szükség esetén arányos szankciókra, elsősorban azért, hogy a vállalkozások kellő tájékozottság birtokában az előírásoknak megfelelően jobban működjenek.
Horváth Vilmos kamarai elnök és Károlyi Gyula az Ipartestület elnöke a helyi vállalkozók nevében azt tette szóvá, hogy megítélésük szerint a hatóságok gyakran a büdzséjük bevétele céljából büntetnek, és azt kérték, hogy a hatóságok a jó szándékú, összehangolt, elsődlegesen a törvényesség és az előírások betartása céljával végrehajtott ellenőrzésekre helyezze a hangsúlyt.
A jelenlévő hatóságok elmondták: ellenőrzéseik célirányosan történnek, hatásköri és illetékességi szempontok figyelembevételével, vélt jogtalan intézkedés esetén lehetőség van a jogorvoslatra.
A vállalkozói érdekképviseleti szervezet azt is nehezményezték, hogy az amúgy is az ellehetetlenülés határán lévő, jobbára szabályosan működő és adózó családi-, kis- és középvállalkozókat sújtják olyan büntetésekkel, amelyek adott esetben aránytalanok, miközben az illegálisan működő vállalkozások kevésbé akadnak fent a hatóságok ellenőrzési rostáján.
A jelenlévők, többek között a tűzoltóság, az ÁNTSZ, a vízvédelmi felügyelet, a fogyasztóvédelmi felügyelet képviselői a maguk részéről arról is szóltak, hogy esetenként a vállalkozók tájékozottsága nem megfelelő, aminek következtében az ellenőrzésekhez való viszonyulásuk sem az.
A megfelelő tájékoztatásban az érdekképviseleti szervezetek, maguk a hatóságok mellett az önkormányzat segítségére is szükség van, egyeztek meg a felek a fórumon, amelyet minden résztvevő hasznosnak ítélt meg.
cyberpress - fidesz.hu